Greta Thunberg 11 aktivistatársával indult el június elsején a Madleen nevű vitorláshajóval Cataniából, hogy segélyszállítmányt juttassanak el Gázába, valamint hogy megtörjék az izraeli blokádot – számolt be az Index a Skynews értesülése alapján.
Jiszráel Kác izraeli védelmi miniszter azonban az X-en közzétett bejegyzésében közölte, hogy utasította a zsidó állam hadseregét, hogy akadályozza meg a hajó partra jutását, és „tegyen meg minden szükséges intézkedést”. Emellett üzent a klímaaktivistáknak: forduljanak vissza, mert nem fogják elérni Gázát.
Izrael fel fog lépni minden olyan kísérlet ellen, amely a blokád áttörésére vagy a terrorszervezetek támogatására irányul, a tengeren, a levegőben és a szárazföldön egyaránt
− írta Jiszráel Kác.
A The Times of Israel beszámolója szerint az izraeli védelmi minisztere elrendelte, hogy levetítsenek egy olyan videót az elfogott aktivistáknak, amely a 2023. október 7-i terrortámadás során készült, és amely cenzúrázatlan felvételeket tartalmaz az emberek lemészárlásáról és a holttestek megcsonkításáról.
Helyénvaló, hogy az antiszemita Greta és Hamász-támogató barátai pontosan lássák, milyen terrorszervezetet támogatnak
– jelentette ki a védelmi miniszter.
Májusban a svéd klímaaktivista egy másik hajóval indult volna az övezetbe, de akkor azt Máltánál dróncsapás érte. A csoport Izraelt hibáztatta a támadásért, amely a blokáddal akar nyomást gyakorolni a Hamászra.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni