Az ampullás termékeket és véralvadásgátlóval töltött fecskendőket gyártó üzem a későbbiekben már óránként 90 ezer fecskendő kapacitással lesz képes termékeket előállítani. A fejlesztéshez egy 4 millió eurós (1,4 milliárd forint) állami támogatás is hozzájárul. Emellett a cég a koronavírus elleni küzdelemben is aktívan részt vesz.
A Sanofi a miskolci Csanyikvölgyben már több mint 30 éve jelen van. A gyárban jelenleg csaknem 400 alkalmazott évi 90 milliárd forintértékben állít elő végsterilezett ampullákat és előtöltött fecskendős injekciókat. Ezt a mennyiséget növelik most meg körülbelül 50 százalékkal. Az új gyártósorok 2022 tavaszán kezdhetik meg működésüket.
Kapcsolódó
A kapacitásbővítés a globális stratégiánk része, ebbe egyaránt beletartoznak külföldi és belföldi keresleti szempontok. A Sanofi magyarországi gyártási tevékenysége több mint 80 százalékban exportcélú. A kivitel érték alapján jelenleg a 15. legnagyobb vállalat vagyunk Magyarországon, a világ 64 országába szállítjuk termékeinket - mondta Asztalos Andrea, a Sanofi-Aventis Zrt. kommunikációs igazgatója a Napi.hu-nak.
A csanyikvölgyi üzemben évi 150 millió aszeptikus fecskendőt töltenek be, de ennél többet, mintegy 193 millió darabot csomagolnak.
Kapacitásbővítés és a technológiájuk világszinten tartása céljából már 2015-től fejlesztésekbe kezdtek. A tervek szerint 2022-re a többszörösére növelik a legyártott fecskendőik darabszámát. Két nagysebességű izolátoros gyártósort telepítenek most mintegy 8 milliárd forintból - egy 13 milliárd forintos fejlesztéssorozat részeként -, a későbbiekben pedig a digitalizáció fejlesztésére akarnak nagyobb hangsúlyt fektetni.
A francia cégnek Magyarországon öt telephelye van, ahol összesen több mint kétezer személyt foglalkoztat.
Többek között diabéteszre, kardiovaszkuláris betegségekre, daganatos megbetegedésekre ajánlanak terápiás megoldásokat, de különböző vakcinák és ritka betegségek elleni gyógyszerek is tartoznak a portfóliójukba.
A vállalat a Covid-19 elleni küzdelemnek is aktív szereplője. A tervezett kapacitással dolgoztunk a koronavírus-járvány első hulláma alatt és most is, globális szinten pedig a vakcinarészlegünk még növelte is teljesítményét. Minden tőlünk telhetőt megteszünk a folyamatos gyógyszerellátás biztosítása érdekében itthon és a nagyvilágban. A munkamódszereinket - a járványhelyzethez a lehető legjobban alkalmazkodva - átalakítottuk, legfontosabb prioritásunk a munkavállalóink biztonsága és a gyógyszerellátás folyamatos biztosítása - mondta a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzet kapcsán a kommunikációs igazgató.
A cég a Chinoin Zrt. révén immár egy évszázada jelen van Magyarországon, hazánkon kívül pedig körülbelül 100 országában több mint 100 ezer embert foglalkoztat. A Sanofi csanyikvölgyi üzeme idén a PPH Media az Év gyára 2019 díját is elnyerte a dogozói elégedettségért végzett tevékenységéért. A vállalat miskolci munkavállalóinak háromnegyede már több mint 5 éve dolgozik a Sanofinál, átlagos szolgálati idejük pedig 14 évre rúg.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Tizezres órabér, és akár még nyaralhat is - mégis lasszóval kell fogni a munkaerőt?

Putyin tombolhat, nagy bajban aranytojást tojó tyúkja

Invázió Budapesten: de ez még csak a kezdet

Orbán Viktorék nagyon hittek benne, de csak bukdácsol a magyar ipar reménysége

Éles lőszerekkel provokál Kína, gépeket kellett eltéríteni – az amerikai nukleáris ernyő szerepe felértékelődik

Bemondták a tíz százalékos áremelést - Gazdasági kényszer nyomasztja a burkolókat is

Jönnek az új automaták, eltűnik a készpénz a bankokból

Jöhetnek a Revolutos ATM-ek Magyarországon?

Az USA egyik legnagyobb hadiipari beszállítójával tárgyalt a 4iG
