2021. január 1-től az egészségügyi szolgáltatási járulék havi összege 8 000 forint, a napi összeg pedig a havi összeg harmincad része 10 forintra kerekítve, vagyis 270 forint - közölte az adóhatóság, amely külön figyelmeztet, hogy továbbra sem függ a havi összeg attól, hogy hány napból áll egy hónap (tehát februárban is ugyanennyi, ahogy egy 31 napos hónapban is).
Ha a hónapnak csak meghatározott napjára vagy napjaira kell fizetni, akkor a napi járulékösszeget ezeknek a napoknak a számával kell megszorozni. Ez az összeg azonban nem lehet több a havi összegnél, azaz 8000 forintnál. Példát említve a NAV jelzi, hogy 2021 márciusában - ami 31 napos - 30 napra kell járulékot fizetni, a fizetendő összeg akkor is 8000 forint.
Kapcsolódó
Az egészségügyi szolgáltatási járulék közismert neve a tb-ellátás, vagyis ennek megfizetésétől függ, hogy az egészségügyi ellátást igénybe veheti valaki. Február 12-én élesednek a tavaly nyáron életbe lépett új társadalombiztosítási (tb) törvény fontos rendelkezései: megszűnik az a helyzet, hogy a járulékot fizetők finanszírozzák a társadalombiztosítás rendszerét kijátszók ellátásait. Tehát, aki magától nem fizeti meg a díjat, az nem kaphat ellátást. Becslések szerint ez több mint félmillió embert is érinthet Magyarországon.
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Parajd után itt a következő katasztrófa: eltűnt egy falu a föld színéről

Itt valami mélyen félrement, nemcsak a hírekben, hanem a valóságban is

Ledobták az év csalását Magyarországon, a netflixesek tegyenek félre mindent

Inkasszózták Budapest vagyonát, Karácsony Gergely rendkívüli bejelentéssel készül

Jön a nyár, és vele érkezik a halálos figyelmeztetés

Megint tiltólistára került egy cucc a repülőtereken

Mutatjuk a filléres új autókat a hazai piacon, meg fog lepődni

Ismét zavartalan a közlekedés az M7-esen

Jött egy brutális robbanás – tízezrek mozdultak meg Budapesten
