A közlemény szerint az 1 százalékpontos csökkenés európai viszonylatban is jelentős eredménynek mondható, ami főként a szigorú és állandó hatósági ellenőrzéseknek köszönhető, amelyet a jövőben is fenn kell tartani.

A GfK a Vám- és Pénzügyőrség, a Magyar Dohányipari Szövetség és a hazai dohányipari vállalkozások vezetőinek konzultációján mutatta be adatait, a dohánygyártmányok piacán mutatkozó trendeket. A megbeszélésen a résztvevők az elmúlt időszak tapasztalatait osztották meg egymással, valamint bemutatták a piaci szereplőknek a jövő év január elsejével létrejövő Nemzeti Adó- és Vámhivatal szervezetét is - áll a közleményben.

A résztvevők a dohánykereskedelmet érintően hangsúlyosnak tartották az együttműködést, és a folyamatos adatcserét a hatóság és a szakma képviselői között is, ezért kinyilvánították szándékukat egy jövő évtől hatályba lépő együttműködési megállapodás előkészítése és megkötése iránt is, amelynek érdekében közös szakértői csoportot hoztak létre - közölte a Vám- és Pénzügyőrség az MTI-vel.