A gazdaságvédelem jelszava egy ideig még elleplezi a súlyos szerkezeti problémákat és a társadalom egyre nyomasztóbb tudati elmaradottságát - mondta a Népszavának adott interjújában Inotai András közgazdászprofesszor, az MTA Világgazdasági Kutatóintézetének volt igazgatója.
A szakember szerint a túlnyomórészt uniós forrásokra építhető és történelmi távlatban is páratlan modernizációs eséllyel az elmúlt közel egy évtized nem tudott élni Magyarország. A következmények pedig érezhetőek, ám azt, hogy a lakosság mikor ezt ismeri fel, és milyen lesz a reakciója, az kiszámíthatatlan.
A nemzetközi kereskedelmi háborúról Inotai azt mondta, mind Kína, mind az Európai Unió sokkal inkább exportorientált gazdaság, mint az Egyesült Államok. Ezért nekik fontos a szabad kereskedelem, ami látszik az EU és Kína közötti bilaterális tárgyalásokon, Valamint abban,a növekvő felelősségben is, hogy igyekeznek elhárítani az Egyesült Államokból fenyegető protekcionista fertőzés veszélyét.
"Ha elindul egy ilyen láncreakció, az romba döntheti a világgazdaságot. Munkahelyek tízmilliói szűnnének meg, áruhiány, magas infláció alakulna ki. Vagyis politikailag is kezelhetetlenné válna a helyzet. Ilyen láncreakció beláthatatlan következményekkel járna minden ország számára" - tette hozzá Inotai, aki úgy véli, a világgazdaság lassulása komoly hatással lesz a magyar gazdaság fejlődésére is.
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót