Minden jogi lehetőséget ki szeretne használni Bige László, a Nitrogénművek elnök-vezérigazgatója és tulajdonosa annak érdekében, hogy bebizonyítsa: a céget lehetetlen helyzetbe hozó, széndioxid-kvótákra kivetett adóterhek jogellenesek. Az üzletember ezúttal is az Agrárszektornak nyilatkozott. Azt mondta: mindent megtesz azért, hogy csaknem ezer dolgozóját ne kelljen elbocsátania. Bige László úgy látja, a leállás oka kizárólag a kvótákra kivetett terhekben keresendő.

A Nitrogénművek Európa legkorszerűbb és legzöldebb, legújabb technológiával rendelkező műtrágyagyára, amely átláthatóan gazdálkodik, magyar tulajdonban van. Jó gazdasági helyzetben működő, kiszámítható, stabil, egészséges vállalatról van szó. A széndioxid-kvótára kivetett adó viszont kizárólagosan arra szolgál, hogy rendelet útján elvegyék a pénzünket és bizonyos körök hozzájussanak Magyarország magántulajdonban lévő egyik legértékesebb ipari vállalatához

– hangsúlyozta a cég elnök-vezérigazgatója, aki a portál kérdésére nem volt hajlandó közelebbről körülírni, kiket takar ez a kör.

Bige László bejelentette, hogy a jogászaik véleménye szerint az uniós széndioxid-kibocsátás kereskedelmi rendszerének megadóztatása jogellenes. Azért, hogy az igazukat bebizonyítsák, ki fognak használni minden magyarországi és uniós jogorvoslati fórumot. Meggyőződésük, hogy a vonatkozó kormányrendelet sérti az arányos közteherviselést és a tulajdonhoz való jogot, mivel az adó aránytalan és konfiskáló jellegű, sérti a visszaható hatályú jogalkotás tilalmának elvét. Ráadásul sérti az Európai Unió 2003/87 EK irányelv alapelveit és célkitűzéseit is.

Széndioxid-kvóták

A 2003/87-es EK rendelet osztotta ki az Európai Unióban a széndioxid-kvótákat. Ennek megadóztatása ugyanakkor aláássa az ingyenes kvóták kiosztásának az elvét és a Nitrogénműveket „óriási versenyhátrányba” hozza Bige László szerint, mivel ilyen adó más uniós tagállamokban nincs. Az üzletember elmondta az Agrárszektornak, hogy ilyen adó bevezetésére – lényegesen kisebb mértékben – volt már kísérlet három tagállamban, azonban ezek a próbálkozások minden esetben kudarcot vallottak, mert az Európai Bizottság jogellenesnek minősítette és eltörölte ezeket.

 

 

 

Az ember csak a forgatja a fejét: mégsem zár be Bige László cége?

Eddig még úgy volt, hogy Magyarország egyetlen műtrágyagyártó cége 93 év után befejezi működését. Aztán jött az újabb fordulat: „nem mennek feltett kézzel a vágóhídra”. Pont olyannak tűnik, mint egy zsarolás. Bővebben --->