A Gazdaságfejlesztési Minisztérium még október elején arra kérte a Magyar Bankszövetséget (MBSZ), hogy a piaci verseny fokozása, valamint a hitelezési terhek csökkentése érdekében október 9-től az újonnan szerződött hitelek esetében önkéntes banki kamatplafont alakítson ki a lakossági és a vállalati hitelek esetében is.
A felek ismét tárgyaltak és megállapították, hogy „az önkéntes kamatplafon bevezetését a piaci szereplők kedvezően fogadták, így érdemben hozzájárulhatott ahhoz, hogy Magyarországon újra beindulhasson a piaci alapú hitelezés”.
Változás jön
November 2-től az újonnan szerződött vállalkozói forgóeszközhitelek esetében az önkéntes kamatplafon mértéke 12 százalékról 11,5 százalékra csökken, a lakossági lakáscélú hiteleknél nem történik változás a THM maximumban. Utóbbi mértéke egy újabb jegybanki döntés esetén, várhatóan december során csökkenhet.
Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter elmondta: a vállalkozásokat érintő kamatstop kivezetésére és a lakossági THM-plafon felülvizsgálatának megkezdésére akkor nyílik lehetőség, ha a jegybanki alapkamat egyszámjegyűre csökken.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa keddi kamatmeghatározó ülésén azonban már most 75 bázisponttal 12,25 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot. A kamatcsökkentési ciklus megkezdése szükségessé tette az önkéntes kamatplafon felülvizsgálatát.
A bankok lakossági ajánlatai
Az Erste, az OTP, a CIB, a Raiffeisen és az UniCredit Bank is biztosítja a kamatplafont, a 12 százalékos vállalati kamatszinten és a 8,5 százalékos lakossági THM-szinten maximalizálva. A lakáshiteleknél a 8,5 százalékos THM csak vállalt maximum, ennél olcsóbban is nyújthatnak kölcsönt a pénzintézetek. Az MBH, a Gránit Bank és a K&H még ennél is kedvezőbb feltételeket is biztosít – ezekről részletesen itt írtunk.
A bankok alacsonyabb kamatszintjei akár több millió forintos megtakarítást is jelenthetnek egy-egy családnak és vállalkozásnak. A fix kamatozású hitelek lehetnek a legkapósabbak, hiszen azoknál akár évtizedekig ugyanannyi maradhat a teljes hiteldíjmutató (THM). Fontos azonban, hogy arról a pénzintézetek döntenek, hogy mely termékeikre alkalmazzák a kamatplafont.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Orbán Viktor: az uniós vezetők eldöntötték, Európa háborúba megy
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Nincstelenül halt meg az egyik leggazdagabb magyar
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító