A jelentős kiadások és a bizonytalanságok a lakásvásárlási tervekben is éreztetik a hatásukat. A K&H tavalyi harmadik negyedéves biztos jövő felmérése alapján a 30-59 éves korosztály mindössze 33 százaléka látja annak az esélyét, hogy saját lakása lesz. Ugyanez az arány egy éve 41, azelőtt pedig 48 százalékos volt. A legaktívabb a harmincas korosztály lehet, közülük tízből négyen vennének lakást.
A mostani eredmény nagyjából a 2020-as szinttel egyezik meg, akkor a lakóingatlant vásárolni tervezők aránya 34 százalékos volt. A vásárlást fontolgatók 3 százaléka egy éven belül, 10 százalékuk 2-3 év múlva, 13 százalékuk pedig 3-4 éven belül vásárolna ingatlant. Szintén 13 százalékos azoknak az aránya, akik ugyan szeretnének lakást venni, de csak több mint öt év múlva keríthetnek sort erre.
Kapcsolódó
Jelentősek az eltérések életkor alapján: miközben a harmincas korosztály 41 százaléka gondolkodik lakásvásárláson, addig a negyeveseknek a 35, míg az ötveneseknek csupán a 22 százaléka.
Települések szerint is eltérőek az arányok: a legnagyobb lakásvételi kedv a fővárosban van, míg a falvakban a legalacsonyabb, 50 és 20 százalékos. 53 százalékban terveznek lakást vásárolni azok, akik más lakásában laknak, de ez az arány a saját lakásban élők között is 27 százalékos. Tízből hatan fontolgatják a lakásvásárlást azok között, akik bérelt lakásban laknak.
A K&H a kutatásról szóló közleményében megjegyzi, hogy a lakásvásárlási hangulat csökkenésében a magas kamatok játszhattak szerepet, ugyanakkor ez hamarosan változhat, mivel a kamatok mérséklődni kezdtek, emellett pedig a csok plusz is hozzájárulhat ahhoz, hogy a harmincas korosztály kilépjen a lakáspiacra.
A lakáspiac idei mélypontja után jövőre kilábalásra számíthatunk
Ahogy arra számítani lehetett az év során, az egy évvel korábbihoz képest alacsonyabb fokozatra kapcsolt a lakáspiac – derül ki az ingatlan.com friss elemzéséből, amely az ingatlanpiac idei alakulását ismerteti az ingatlanhirdetési portálon eladásra meghirdetett több mint 375 ezer hirdetés adatai alapján. Ez a szám 13 százalékkal kevesebb mint egy évvel ezelőtt.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Durva nemet mondtak a németek ezekre az autókra, alig látni belőlük az utakon

Szokatlan időnk lesz húsvétkor, erre mindenképpen fel kell készülni

Halálos veszély leselkedik a magyarokra, riasztást küldtek a szakértők

Hatalmas meglepetés érheti az OTP-s ügyfeleket: ne ekkor próbáljanak meg fizetni

A ChatGPT már nem csak olvas, hanem lát is

Donald Trump meglépte, amit Orbán Viktor megjósolt

Óriási a baj: ha lesz egyáltalán gyümölcs a piacokon, akkor is csak méregdrágán

Vírusgyárak kialakulása fenyeget: órákon belül felszámolják a telepet, a marhák után a sertéseket is le kell ölni

Kitört a rakétapánik: háborúba rántja a németeket az új kancellár?
