Az idei fűtési szezonra még nem született kormánydöntés arról, hogy megismétlik-e a tavalyi tűzifaprogramot vagy sem. Emlékezetes, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter tavaly szeptember nyolcadikán jelentette be, hogy hatósági árat vezetnek be a tűzifára 10 köbméternyi mennyiségig a lakossági vásárlóknak. Akkor ezek a köbméterárak voltak központilag érvényben:

  • keménylombos: 30 000 forint,
  • lágylombos: 19 000 forint,
  • fenyő: 19 000 forint.

Az utóbbi időszakban az inflációt meghalódó mértékben emelkedtek a fakitermelési díjak, de a tüzelőárak megállapításánál nemcsak ennek a költségét kell nézni – mondta a Pénzcentrumnak a NEFAG Nagykunsági Erdészeti és Faipari Zrt. vezérigazgató-helyettese. Sulyok Csaba hozzátette, ebből kifolyólag a hazai tűzifaárak legalább az infláció mértékével emelkedtek az elmúlt egy évben. A jelenlegi információk alapján összességében egy teljesen szokványos évre számítanak a vállalatnál, minden vásárlót ki fognak tudni szolgálni, fahiányra egyáltalán nem kell számítani.

A lágy lombos tűzifaalapanyag ára 2023 őszén köbméterenként nettó 18 ezer forint környékén alakul, a keménylombos tűzifaalapanyag átlagára pedig köbméterenként nettó 30 ezer forint. A konyhakész tűzifa ára ennél nyilván magasabb a feldolgozási és szállítási költségek miatt.

A tavalyi hatósági árak bevezetése óta sokkal drasztikusabb irányba mozdult a helyzet a tüzelőpiacon: a KSH adatai szerint tavaly augusztushoz képest ugyanis egy mázsa egységes, fűrészelt tűzifa manapság 64,4 százalékkal drágább. Ennél is jobban megugrott a fabrikett ára, ami 2022 augusztusához képest több mint 70 százalékkal kerül többe.

A Pénzcentrum utánanézett, hogy manapság egy köbméternyi tűzifa 60-75 ezer forint közötti áron mozog a piacon. Eközben több nagy barkácsáruház is kitette már a kínálatba a kalodás fát, és jellemzően 1,7 köbméternyit adnak 99 ezer forintért, ami 58 ezer forintra jön ki köbméterenként.

Átvészelték a telet, itt vannak a szociális tűzifa-program végső adatai

2374 településen mintegy 180-190 ezer rászoruló család kapott a téli tüzelőjéhez segítséget tűzifa, illetve barnakőszén formájában. Az erdőgazdaságok 2115 önkormányzatnak mindösszesen 210.426 köbméter tűzifát adtak át. Ezzel a teljes igényelt mennyiséget maradéktalanul kielégítették – tudtuk meg az Országos Erdészeti Egyesülettől. Bővebben --->