Gulyás Gergely szerint az ún. gazdaságvédelmi akcióterv jelentős segítséget nyújt a vállalkozásoknak. Közölte azt is, hogy a kamarával történő egyeztetés után arra jutottak, hogy az egyik legnagyobb probléma a vállalkozások számára az energiaár, különösen az áram díja magas. 

Mivel 81 százalékuk rögzített áras szerződést kötött, ennek az lett a következménye, hogy a vállalkozások egyharmada 320 euró/megawatt fölött fizet, az átlag pedig 250 euró felett van.

Éppen ezért néhány területen árplafont vezetnek be, ez pedig azt jelenti, hogy a legmagasabb árat 200 euró/megawattban határozzák meg július elsejétől.

Az árplafon a feldolgozóiparra, a szálláshely-szolgáltatásra és a raktározásra-szállításra érvényes.

Cserébe a kormány is vár valamit: növeljék a gyártási kapacitásokat, és ne emeljék az árakat a vállalkozások, az iparkamara ennek ellenőrzését vállalja.

Az intézkedés – a kormány számításai szerint – több mint ötezer vállalkozásnak segít, miközben a költségvetésnek 40 milliárdos kiadást jelent.

Jön egy SZÉP-kártyás könnyítés

Eszerint fél éven keresztül SZÉP-kártyákkal is lehet majd hidegélelmiszert vásárolni, konkrétan augusztus 1-től idén december 31-ig.

A SZÉP-kártya eddigi keretét – a kormány döntése értelmében – további 200 ezer forinttal megemelhetik a munkáltatók. Gulyás Gergely szerint így a lehető legkedvezőbb adózási járulékfeltételek mellett lesz lehetőségük a dolgozóik támogatására a munkáltatóknak.

Az extraprofit egy rész leírható lesz

Elhangzott az is, hogy a gyógyszerforgalmazók esetében korábban 28-ról 40 százalékra emelték az extraprofitadót, amelynek a mostani döntés értelmében a felét, vagyis 20 százalékot a cégek leírhatják, ha kutatás-fejlesztésre vagy bővítésre fordítják azt.

A gyógyszergyártóknál is megfelezik az extraprofitadót, de még a maradék is megfelezhető, amennyiben ők is kutatás-fejlesztésre költik ezeket az összegeket.

Elhangzott az is, hogy a szektor 30 milliárd forint különadót fizetne be, de ezzel a lépéssel 15 milliárd forintig csökkenhet ez a teher. 

Kiderült, miért nem jönnek az uniós pénzek - legalábbis a kormány szerint

Kérdésre válaszolva Gulyás Gergely azt mondta, a labda Brüsszelnél pattog, Magyarország teljesítette a vállalásait. Szerinte pusztán már csak politikai döntés kérdése már,

mikor szedik össze a bátorságukat ahhoz, hogy az EP-ben ülő magyar ellenzéki politikusok ármánykodása ellenére, jog szerint odaadják a magyaroknak járó pénzeket

Az Európai Bizottságban most félnek  – összegzett a miniszter, majd hozzátette: július elején elvileg már küldhetik a magyarok a számlákat. 

Árstop a gyakorlatban

Miként ellenőrzi a kormány, hogy a boltok betartják az árstopot?  – hangzott el a kérdés. Gulyás Gergely szerint a szabályok betartatása a fogyasztóvédelem feladata, és egyébként már többször szabtak ki bírságokat a boltokra. A miniszter mindenkit arra biztat, ha áruhiányt tapasztalnak, jelentsék. Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő ezen a ponton jelezte, hogy egy hipermarketes látogatása során azt tapasztalta, hogy a kormány által előírt kötelező akciózás jól működik.

Arra a kérdésre, hogy meghosszabbítják-e az árstopokat Gulyás Gergely nem tudott válaszolni. Szerinte a következő ülésén dönt majd erről a kormány.

Már hétfőn bejelentésre készül a kormány. Mi az, ami nem várhat csütörtökig?

Hétfőn délelőtt kiderül, hogy vajon a költségvetés helyzete indokolja-e a menetrend felpörgetését. Bővebben>>>

Tájékoztatás

A cikk „Az új intézményrendszerek kihívásai és az előttünk álló változások az európai integrációban” című projektünk részeként jelent meg az Európai Unió társfinanszírozásával. A kifejtett nézetek és vélemények azonban kizárólag a szerző(k) sajátjai és nem feltétlenül tükrözik az Európai Unió vagy az Európai Bizottság véleményét. Sem a sem az Európai Unió, sem a támogatást nyújtó szervezet nem tehető felelőssé értük.