Az orosz-ukrán háború miatt napi 2,5 millió hordóval csökkenhet áprilisban az olajkitermelés Oroszországban. A Nemzetközi Energiaügynökség tízpontos javaslattal állt elő, amelynek bevezetésével – némi biztonsági ráhagyással – napi 2,7 millió hordóval lehetne csökkenteni a kőolajigényt.
A javaslatok között szerepel a sebességlimitek csökkentése, így ugyanis kevesebb üzemanyagra lenne szükség. Nemcsak a Nemzetközi Energiaügynökség szeretné ezt, hanem a németeknél is napirendre került az ügy.
A Totalcar egy dízel- és benzinmotoros BMW és Skoda esetében számolta ki, hogy miként alakult az autók (BMW 320i benzin, BMW 320d dízel, Skoda Kodiaq benzin, Skoda Kodiaq dízel) fogyasztása a különböző sebességeknél.
- 80 kilométer per óránál a négy autó 2,6-5 litert,
- 90 kilométer per óránál 3-5,7 litert,
- 100 kilométer per óránál 3,5-6,9 litert,
- 110 kilométer per óránál 3,9-7,6 litert,
- 120 kilométer per óránál 4,4-8,8 litert,
- 130 kilométer per óránál pedig 5-10 litert fogyasztanak.
Ha tehát például 130 helyett beéri az autós 100 kilométer per órás sebességgel, akkor az elméleti számítás alapján még a dízel BMW-vel is meg lehet takarítani 1,5 liter gázolajat (a 320i benzinessel pedig 2 liter benzint), míg a Kodiaq esetében 2,6 liter gázolajjal, illetve 3,1 liter benzinnel maradna több a tankban 100 kilométerenként. Igaz, ez a sebességkülönbség már a menetidő észrevehető megnövekedésével jár, egy 250 kilométeres út például több mint fél órával hosszabbodna, ha csak százzal utaznánk 130 helyett.
A Totalcar tapasztalatai szerint a gyakorlatban a sebesség növelésével nem ennyire meredeken emelkedik a fogyasztás, de ugyanakkora lépcsőkkel feljebb lépve egyre nagyobb a növekedés mértéke. Míg például 80-ról 100-ra növelve a sebességet nagyságrendileg 1 literrel fogyaszt többet egy benzines autó, 100-ról 120-ra emelve a tempót már körülbelül 1,5 literrel igényel többet. Ha pedig 120 helyett 130-cal megy valaki, az alig 10 kilométer per órával nagyobb sebességért pluszt 1 literrel lehet számolni 100 kilométerenként. A cikk hozzáteszi: "Mindez azonban csak közelítés, az adott típus több tulajdonsága (légellenállási értékei, gumimérete) befolyásolhatja. Azt azonban talán érzékelteti, hogy a Nemzetközi Energiaügynökség felvetése nem teljesen alaptalan, a sebesség általános érvényű, mindenkire kiterjedő és ellenőrzött visszafogásával valóban csökkenthető lenne a kőolaj felhasználása."
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Óriási fordulat: megdöbbentő hírt kapott Orbán Viktor barátja, ez mindent boríthat
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye