Bár Magyarországon megszokott panaszkodni a magas árszint miatt, holott hazánk az egyik legolcsóbb hely a 34 tagú OECD-ben, csak a lengyeleknél jobb a helyzet.
A szervezet legfrissebb, 2016 januári adatai szerint egy olyan termékkosárért, amelyet Magyarországon 100 dollárért lehet megkapni, Lengyelországban 93 dollárt kell fizetni, azonban a harmadik helyen álló Mexikóban már 106-ot.
A régióban a cseheknél 116, a szlovákoknál 119, a szlovéneknél pedig 142 ez az szám. Németországban 180, Franciaországban és Ausztriában 190, az USA-ban pedig 200 dollárba kerül a százdolláros magyar termékkosár, vagyis átlagosan a dupláját kell fizetni mindenért. A szerencsét próbáló magyarok körében kedvelt Nagy-Britanniában 230 dollárba kerül ez a termékkosár, vagyis az árak 130 százalékkal magasabbak.
Az OECD-országok között a rekorder Svájc 288 dolláros értékkel, majd Dánia (247) és Norvégia (236) következik.

Ezek az adatok lényegesek, hiszen ez alapján lehet kiszámolni az egyes országok dolgozóinak vásárlóerejét. Sajnos a bérekre vonatkozó legfrissebb OECD-statisztika csak 2014-es (Izland, Új-Zéland, Chile és Törökország hiányzik), de akkor dollárban számolva Magyarország a második legrosszabb helyen állt, 13 305 dolláros éves átlagbérrel. Vásárlóerő-egységben számolva azonban 21 399 dollárral már a negyedik volt hátulról. Előzte példásul a cseheket, akik két éve 12 százalékkal kerestek többet, de az árak közötti különbség ennél is magasabb volt.
Akkor mégis mi a baj?
A magyarok közül mégis sokan nyilatkoznak úgy, hogy jövedelmük nem tart ki a hó végéig. Ennek több oka van:
- Az OECD átlagbér- és vásárlóerő-egységben számolt statisztikája a bruttó jövedelmekre vonatkozik, azonban a munkára rakodó terhek Magyarországon magasak. A vásárlóerő-egységben számolt nettóbér-statisztika szerint Magyarország már csak Mexikót előzte meg 2014-ben az OECD rangsorában.
- A magyarországi jövedelmek igen egyenlőtlenül oszlanak el. A KSH szintén 2014-es adatai szerint a leggazdagabbak aránytalanul sokat visznek haza: az átlag 2,5-szeresét. Ez pedig torzítja az átlagkeresetre vonatkozó adatokat.

Idén jobb lesz?
Az adójóváírás kivezetése, amely növelte a bérszakadékot, valamint a globális összevetésben is igen magas áfa nem kedveznek a "közhangulatnak". A rezsiköltségek lefaragása, a családi adókedvezmény és az szja 2016-os csökkentése viszont kissé javít a helyzeten. Így mindezek nyomán nem kizárt, hogy javul a magyar helyezés az OECD országai között.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Brüsszel megunta az óraátállításosdit, el is dőlt a kérdés

Mentességet kap Magyarország, Szijjártó Péter örül

Rossz hírt kaptak a magyar munkavállalók: háromnegyedüket érinti a baj

Pusztító repülőgépeket ont a Boeing: a fegyverkezési láz elérte a vállalatot

Meghökkentően zárult az EU-csúcs, az ukránokon spórolhatnak

Vészes tempóban terjed egy újabb halálos vírus

Miért vártak heteket, hogy ledobják a bombát Orbán Viktor csatájában?

A szomszédba már betört a járvány

Rászáll a NAV az otthonfelújítással csalókra
