A Vinted 61 százalékos forgalomnövekedésről számolt be, amely megközelítőleg 600 millió eurót jelent. Ezzel a vállalat először tudott kikerülni eddigi veszteséges helyzetéből — írja a The Guardian.
A litvániai székhelyű csoport szerint a növekedést az új piacokra való belépés (Dánia, Finnország), a Rebelle luxusmárkákat árusító oldal felvásárlása és a hitelesítési szolgáltatás elindítása segítette elő.
A csoport több mint 2000 embert foglalkoztat, többségüket Litvániában.
A Vinted népszerűsége a fenntarthatósággal kapcsolatos aggodalmak, a szűkös költségvetések, az aktuális divat folyamatos követése miatt kialakult unalomnak köszönhetően erőteljesen nőtt, főleg a fiatalok körében.
Számos lehetőséget látunk, ezért továbbra is fenntartjuk az egyensúlyt a nyereség és a befektetések között, hogy felgyorsítsuk a siker felé vezető utat
– jelentette ki Thomas Plantenga, a Vinted Group vezérigazgatója.
A használt divat még mindig viszonylag éretlen piac, és a divatnak összességében csak elenyésző hányadát teszi ki. Plantenga hozzátette, hogy a Vinted 2023-as teljesítménye bizonyította, hogy képesek az erős növekedésre, továbbá, hogy a potenciállal rendelkező piac élvonalában van a vállalat.
A használtruhás akció hazavágta a Foxpost rendszerét
A Vinted nevű használt ruha értékesítő applikáció nemrég ingyenes szállítási akciót hirdetett. És a promóció túl jól sikerült.Bővebben--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Lázár János: Elfogadhatatlan, hogy egy főúttal átszelt kisvárosban lakó kárán akarjon spórolni egy kamionos
Nem állnak le a fuvarozók, megegyezést akarnak
Egyik csalódás a másik után: a Nemzetgazdasági Minisztérium elárulta, miért nem jöttek a számok
Furcsa év, nagy döntések: Orbán Viktor szerint minden összejött idén
Hatalmas leállás jön az egyik legnagyobb banknál
Karácsony meleg étel nélkül? Ezért állnak sorba ezrek a Népligetben
Már kopogtat a mediterrán ciklon, hozza a havat karácsony estére
Nagy Márton: A magyarok pénze nő a leggyorsabban
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából