A tervezett 3,5 százalék helyett csak a GDP 2,2 százaléka lesz idén az államháztartási hiány - áll a Concorde Értékpapír Rt. elemzésében. A Concorde szerint az áfa bevételek 260 milliárd forinttal, vagyis több mint 25 százalékkal haladják meg az előirányzatot. A növekvő gazdaságpolitikai mozgásteret a Concorde szerint az szja rendszer egyszerűsítésére és járulékcsökkenésre kellene felhasználni.
Inflációval megegyező korrekcióra van szükség az eszközbeszerzéseknél.
Az évtizedekig egykézésre kényszerített Kínában az ingázó munkavállalók milliói nem engedhetik meg maguknak, hogy nyugdíjba vonuljanak, mert egyszerűen felkopna az álluk.
Brüsszelt sikerült meggyőznie a lengyeleknek, hogy a belsőégésű motorral rendelkező járművek után a jövőben se kelljen közterhet fizetni.
A lakásszövetkezeti és társasházi ingatlanok tulajdonosai felkészülhetnek a közös költségek emelkedésére.
A szakértő szerint nem szabad kínai pénzből helyettesíteni az EU-s forrásokat.