A Windows ugyanis bejelentette, hogy az ide tartozó programokat összességében Windows App, vagyis Windows Alkalmazás névre kereszteli át, az eddigi Remote Desktopról – írja a PC Fórum.
Az átnevezéssel az app, funkcióját tekintve nem változik, teljesen ugyanúgy fog működni, mint korábban vagyis, az eddigi protokollok és módok segítségével lehetővé téve a Windows távoli elérését.
A lépés hátterében a Microsoft azon elképzelése áll, amely szerint az előző elnevezés túl bonyolult és zavaros volt a felhasználók számára.
Az már kevésbé világos, hogy ebben a vállalat ebben az esetben miért csak a Windows-on kívüli platformokon ad új nevet a programjának. A windows-os gépeken továbbra is Távoli Asztal néven lehet megtalálni a Remote Desktop-ot és kizárolag iPhone-okon, Mac-eken és esetleg az Androidokon fognak futni az appok.
A Microsoft a közelgő átnevezésről szóló értesítést már el is helyezte a szóban forgó program legújabb változataiban az érintett platformokon. Ebben közli már most is a felhasználókkal:
A Távoli Asztal következő frissítésben a kliens új nevet kap: Windows App!
Tehát a már meglévő felhasználók kevésbé lesznek meglepve, azonban, akik csak időnként használnák a programot, könnyen szembesülhetnek nehézségekkel a program keresésénél.
A Windows kíméletlenül kémkedik utánunk
Súlyos adatvédelmi problémák merülnek fel a Windows 11 legújabb frissítése miatt.Bővebben--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Orbán Viktor: „Ne ringassuk magunkat hamis illúziókba, most valószínűleg szorosabb az állás”
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!