Az oroszországi Ulan-Ude városvezetése szerződést kötött a CASS nevű helyi, állatok befogására specializálódott szolgálattal. Ezt dokumentumok is bizonyítják, amelyek elérhetők a hivatalos állami közbeszerzési portálon. Az ulan-udei állatvédők most kutyák illegális meggyilkolásával vádolják a vállalatot – írja a független orosz portál, a Meduza.
A megállapodás az önkormányzat és a cég közt egész pontosan a város három kerületére terjedt ki, ahol alapvetően a kóbor állatok befogására, gondozására, majd új gazdához juttatására szólt a szerződés. Illetve indokolt esetben az elaltatásra.
A CASS 2019-ben nyerte el először a kóbor állatok befogására kiírt pályázatot Ulan-Udében, legutóbb pedig egy 27 millió értékű, egy évre szóló szerződést kaptak az önkormányzattól, és közel háromezer kóbor kutyát kellett volna begyűjteniük.
A város lakói már 2019-ben elkezdtek panaszkodni, hogy a vállalat mérgezett nyilakat használ az ebek ellen, amelynek következtében az állatok elpusztulnak. Sőt, az egyik helyi lakos névtelen levelet tett közzé a városi lapban arról, hogy a CASS munkatársai a háza udvaráról próbálták meg ellopni a kutyáját. A CASS mindezt tagadta.
Az állatvédők azzal is megvádolták a céget, hogy többek között tömegével égetik el kemencében a kiskutyákat. A vállalat ezeket a vádakat is visszautasította, és nehezményezte, hogy az állatvédők illegálisan léptek be a kenneleik területére. Az ügyészségnél is történt feljelentés, ahol végül nem indítottak eljárást.
Akár tömeges halál is lehet a kóbor orosz állatok sorsa
Júliusban Oroszországban hatályba lépett a törvény, amely lehetővé teszi az önkormányzatok számára, hogy maguk döntsenek arról, mi legyen a gazdátlan állatok sorsa. A törvény indoklásában mindenekelőtt a lakók védelme szerepelt a kóbor állatokkal szemben. Az intézkedés az orosz állatvédők heves tiltakozását váltotta ki. A törvény elfogadását követően Orosz Föderáció öt régiója egyből engedélyezte a kóbor állatok megölését.Legolvasottabb
Megdöbbentő fordulat: felmondja ügyfelei szerződését a nagybank, politikai okokból
Halálzónában Oroszország, minden perccel csökken az oxigénszint
Kiszivárgott Lázár Jánoséktól: elképesztő helyről esett be a kormányzathoz 838 milliárd forint
Lesújtó jelentés az egészségügyről: nem szűnt meg a korrupció, csak átalakult
Nagy gáz van: több mint félmillió BMW-t kell visszahívni, köztük magyar autókat is
Kegyvesztett lett a KGB-s harcostárs? Putyin végleg ejtette legfőbb bizalmasát
Ezerrel varratják a kokárdát diákokkal és nyugdíjasokkal – senki nem tudja, miért
Megszakadt a Barátság: a Mol vészforgatókönyvre váltott
Itt a bejelentés: a Nestlét és a Danone-t is tüzetesen vizsgálják a veszélyes tápszer miatt