Az első evakuációs akció ezekben a percekben már megnyugtató fázisába ért, miután a szlovákok által szervezett mentesítőjárat elhagyta Jordánia légterét, fedélzetén hét magyar állampolgárral, akik így kikerültek a közel-keleti konfliktuszónából - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn késő este a Facebook-oldalán.
A tárcavezető akkor azt írta: a hét magyar rövidesen megérkezik Ciprusra, ahol magyar konzulok már várják őket, majd kedden tovább indulnak Pozsonyba.
Kapcsolódó
Szijjártó Péter bejegyzésében megköszönte a szlovákoknak az együttműködést, majd úgy fogalmazott: „nem ez az első közös evakuációs műveletünk, mindig is számíthattunk egymásra és ez a jövőben sem fog változni."
A miniszter közölte: további műveletek is szervezés, illetve kivitelezés alatt vannak, ezeken tovább dolgoznak és bízik benne, hogy rövidesen újabb jó hírrel tudnak szolgálni.
A közel-keleti térségben - mint írta - egyre súlyosabb a biztonsági helyzet azzal, hogy Irán és Izrael most már nem csak egymás fővárosait támadja.
A konfliktuszóna kiszélesedése megnöveli azon magyarok számát is, akik veszélybe kerülhetnek a térségben, így egyre több magyar állampolgár kér segítséget a hazajutásban
- olvasható a bejegyzésben.
Szijjártó Péter kiemelte: az evakuáció most lényegesen bonyolultabb, mivel Irán és Izrael lezárták légtereiket, így most több összetett művelet zajlik, több közel-keleti ország területén.
Magyarország mellett több ország is evakuálja állampolgárait. Ahogy a feszültség tovább nő a Közel-Keleten, sorra tesznek lépéseket a külföldi államok, hogy kimenekítsék állampolgáraikat Izraelből és Iránból. A térségből való evakuálás mára globális méreteket öltött. Ciprus, mint az Európai Unió Izraelhez legközelebbi tagállama, kulcsszereplővé vált a műveletekben.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Leállt az M3-as metró
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Amerika húz, Kína fékez: furcsa fordulat a svájci órák piacán