Az Egyesült Államok alabamai Chelsea nevű településén a napokban meghalt egy három hónapos kisfiú, akit szülei hiába próbáltak megmenteni háziállatuktól, egy részben kutya, részben farkas hibridtől – írja az ABC News.
A helyi hatóságok szerint a kisfiú súlyos harapási sérüléseket szenvedett, és még életben volt, amikor a mentők kiérkeztek a családhoz csütörtök délután. A babát ezt követően kórházba szállították, ahol azonban már csak a halál beálltát tudták megállapítani.
A „farkas-hibridet" azóta elaltatták, és az egyik alabamai állatdiagnosztikai laborba szállították, ahol további vizsgálatoknak fogják alávetni.
Lina Evans Shelby megyei halottkém elmondta, hogy a család és a nyomozók is ismerik a kutya származását, amelynek tudomásuk szerint van farkas a vérvonalában.
A helyi hatóságok a megrázó esetet követően online figyelmeztetést tettek közzé a hibridek otthonokba, háziállatként való befogadásával kapcsolatban. Mint írják, ezeknek az állatoknak a viselkedése meglehetősen veszélyes lehet, mert bizonyos esetekben tudnak kiszámíthatatlanul és agresszíven reagálni, azaz bizony időnként rátámadnak akár a gazdáikra is.
Már a kiskorúak is lövöldözhetnek, javában tart a vadászidény
Ilyenkor a meghatározott időszakokban tilos az erdőgazdaságok előre kijelölt területein tartózkodni. A lezárások pontos helyszínéről és idejéről a társaságok kötelesek tájékoztatást adni. Bővebben --->Legolvasottabb
Bejelentette a köztársasági elnök, márciusban tartják a parlamenti választásokat
Útra keltek a fuvarozók: elesett a pálya a több ezresre bővülő tüntetés miatt, Lázár tárcája továbbra is értetlenül áll
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Végre: óriási mennyiségre szerződhet a Mol a horvát Janaffal
A fél ország újratervezett, irdatlan mennyiségben mozdultak meg állampapírpénzek
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők