Thierry Breton az Európai Parlament plenáris ülésének az Ukrajnának szánt lőszertámogatásra tett uniós ígéretről tartott vitáján azt mondta, az Európai Unió elő tudja állítani a kellő mennyiségű lőszert, ugyanis megvan az a kapacitás, amely ezt képes előállítani.

Ezzel kapcsolatban fontosnak nevezte, hogy megszülessenek a beszerzésre vonatkozó tagállami szerződések, az uniós országok többsége ugyanis – mint mondta – nem tette meg ezt a lépést. Noha az uniós üzemek növelik a gyártást, politikai akaratra van szükség, hogy a kötelezettségvállalás teljesüljön – emelte ki. Szerződéseket kell aláírni és kereskedelmi kötelezettségvállalásra van szükség minden uniós ország részéről a prioritásokat illetően, ami azt jelenti, hogy a lőszereket Ukrajnába kell küldeni – tette hozzá.

Továbbra is el kell látnunk Ukrajnát mindazzal, amire ebben a háborúban szüksége van –fogalmazott.  

A kapacitás megvan, de gyorsabban kell előállítani az ígért lőszermennyiséget. Ez a kötelezettségvállalás a tagállami védelmi képességfejlesztést is támogatja. Amit le tudunk szállítani, azt már most le kell szállítanunk Ukrajnának

– fogalmazott Breton, majd hozzátette:

el kell gondolkodni azon is, hogy milyen szakterületeken működő vállalatokat lehet még bevonni a gyártásba. A legfontosabb ugyanakkor az, hogy Ukrajna támogatása legyen a beszerzések legfőbb célországa

–mondta az uniós biztos.

 

Közben a magyar kormány a most indított nemzeti konzultációban négy kérdésben is Ukrajnát említi.Az egyik, hogy Brüsszel még több fegyvert küldene Ukrajnának.A kormány szerint Brüsszel a kezdetektől fogva háborúpárti álláspontot képviselt, és fegyverszállítást sürgetett. Ennek megfelelően már eddig is több mint 5 milliárd eurót költött az ukrán hadsereg fejlesztésére. A legújabb javaslat szerint pedig további 20 milliárd eurót adnának Ukrajna felfegyverzésére.A másik, hogy Brüsszel még több pénzt akar Ukrajna támogatására.Az Európai Bizottság további 50 milliárd euróval akarja támogatni Ukrajnát – fogalmaz a kormány. Mivel ez az összeg a jelenlegi uniós költségvetésben nem áll rendelkezésre, a tagállamoktól akarnak pluszforrásokat kicsikarni. Úgy kérnek Magyarországtól további hozzájárulást, hogy hazánk jó ideje nem kapja meg a neki szerződés szerint járó uniós pénzeket. Magyarország már eddig is sok milliárd forintot költött az Ukrajnából menekülők megsegítésére.

A harmadik, hogy Brüsszel Ukrajnát is fel akarja venni az Európai Unióba.
Erősödnek az Ukrajna teljes jogú EU-tagságát szorgalmazó hangok, pedig egy hadviselő országról van szó. Ukrajna felvétele alapjaiban forgatná fel a jelenlegi uniós támogatási rendszereket. A jelenlegi szabályok alapján teljes jogú tagként Ukrajna kapná az uniós források jelentős részét – vélekedik a kabinet.A negyedik, hogy Brüsszel be akarja engedni a génmódosított ukrán gabonát.A magyar kormány szerint a háború kirobbanása után Brüsszel megnyitotta a határokat az ukrán gabonaszállítmányok előtt. Az intézkedésnek elvileg az volt a célja, hogy a szállítmányok eljussanak a világ szegényebb régióiba. A génmódosított ukrán gabona jelentős része azonban ehelyett elárasztotta a kelet-európai országok piacait, és rendkívül nehéz helyzetbe hozta a térség termelőit. Magyarország megtiltotta az ukrán gabona behozatalát, de Brüsszel továbbra is azt akarja, hogy engedjük be a génmódosított ukrán gabonát.

A konzultációs kérdőíveket a hétvégén kezdték kiküldeni.

Hollandia nem fukarkodik Ukrajna támogatásában

Hollandia jövőre több mint kétmilliárd eurót különít el Ukrajna támogatására – közölte pénteken Kajsa Ollongren ügyvivő védelmi miniszter. Augusztusban Hollandia ígértet tett Kijevnek, hogy az összes F-16-os vadászgépét átadja az ukrán fegyveres erőknek. Néhányat azonban még visszatart az ukrán pilóták kiképzésének céljából. Bővebben >>>