Megszavazta pénteken a londoni alsóház azt a törvénytervezetet, amelynek alapján a gyógyíthatatlan betegségben szenvedők segítség igénybevételével véget vethetnének az életüknek.
Az egyéni képviselői indítványt, amelyet a kormányzó Munkáspárt frakciójának egyik tagja terjesztett elő, több órás részletes vita után 330-275 arányban hagyták jóvá. Ez azt jelenti, hogy a Labour-frakció is megosztott volt, mivel a kormánypártnak az alsóházban ennél sokkal nagyobb többsége van.
Wes Streeting egészségügyi és Shabana Mahmood igazságügyi miniszter már korábban jelezte, hogy nem támogatja a tervezetet.
A péntek délutáni szavazás nem jelenti azt, hogy a tervezetből azonnal törvény lesz, mivel biztos, hogy az indítvány a következő hetekben többször is megjárja az utat az alsóház és a felső kamara, a Lordok Háza között.
Jogszabályként akkor léphet érvénybe a tervezet, ha végleges szövegéről a két ház konszenzusra jut.
Akik segítséggel véget kívánnak vetni az életüknek, ezt két írásos nyilatkozatban kell kinyilvánítaniuk, különböző, egymástól független és egymást nem ismerő tanúk aláírásával. Azt is két egymástól független és egymást nem ismerő orvosnak kell közjegyző előtt igazolnia, hogy a beteg a döntéshez szükséges minden jogszabályi előírásnak megfelel, és a két orvos közül legalább egy a londoni felsőbíróság előtt lesz köteles ezt deklarálni.
Az eljáró bíró meghallgathatja a pácienst is, és még ezután is 14 napig mérlegelheti, hogy engedélyezi-e segítség igénybevételét a betegnek élete befejezéséhez.
A jelenlegi brit büntetőtörvények öngyilkosság elősegítéseként szankcionálják, ha valaki segítséget nyújt másnak ahhoz, hogy véget vessen az életének, és 14 évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatók azok, akiket a bíróság ilyen vádpontban bűnösnek talál.
Az Ipsos Mori közvéleménykutató csoport legutóbbi felmérése szerint a britek 65 százaléka támogatja az élet befejezéséhez igénybe vehető külső segítség törvényesítését.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Örömtánc a Vatikánban: Leó pápa visszaállította a konklávé bónuszát, amelyet Ferenc pápa eltörölt

Már a Fideszben is feltűnt, hogy több mint hatszáz napja futnak Magyar Péter után

Nem gondolná hol húzták fel az EU legnagyobb akkus tárolóját

Rettegésben a németek: még csak most jönnek a tömeges elbocsátások

A „lugging” jelenség az autósok pénztárcájának legnagyobb ellensége

Komoly harc előtt a magyarok: a győzelemhez is megvan a kulcs

Halálra cigizik magukat a magyarok, de van némi remény

Vérfagyasztó támadás érte Kijevet

Ne csodálkozzon, ha Görögországban egy drón is belenéz majd a számlájába
