A turizmus a gazdaságpolitika központi eleme, amely a GDP közel 10 százalékát adja, és annak is kell maradnia – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságstratégiáért, iparért, pénzügyi forrásokért és makrogazdasági elemzésért felelős államtitkára pénteken Budapesten, az iCon BUDAPEST Gazdaságpolitikai konferencián. Lóga Máté a Budapest mint turisztikai desztináció témában tartott beszélgetésen kiemelte: a Liszt Ferenc repülőtér visszavásárlása olyan meghatározó lépés volt, amely ezt támogatja. Budapest népszerűsége nő, minél több turista fogadásához pedig infrastruktúrára van szükség.
A Budapest Airporton 17 millió utasra számítanak az idén.
Kapcsolódó
A kormány feladata a megfelelő infrastruktúra biztosítása, a terminálfejlesztésre szükség van.
A rövid távú lakáskiadás tervezett szabályozásáról azt mondta, hogy ez nemcsak Magyarországon, hanem Európában is trend lesz.
Orbán Ráhel, a BDPST Koncept vezetője szerint állami szerepvállalásra azért is van szükség a szektorban, mert a régiós versenytársak turizmusa is kap állami segítséget. Budapest jól áll a regionális versenyben, az épített környezete kiemelkedő, változatos szálláslehetőségekkel rendelkezik. Éttermek tekintetében is kedvező a helyzete, és számos kulturális szolgáltató működik. Több tudományos-üzleti rendezvény bevonzásához azonban nagy befogadóképességű kongresszusi központra van szükség – vélekedett, és reményét fejezte ki, hogy az üzleti turizmus fejlődhet.
Kreinbacher József, a Dorottya Experience Kft. tulajdonosa szerint Budapestnek helye van a világ vezető úti céljai között, számos kiaknázatlan lehetőséget rejt, példaként az élményturizmus területét említette.
Tíz évet élt, búcsúzik a Bálna Terasz
A Facebookon köszönte meg vendégeinek a sok felejthetetlen élményt és jelentette be bezárását Budapest egyik ikonikus találkozási pontja. A terasz majdnem 10 évet élt. Erről itt olvashat többet >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt