Czibere Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek azt mondta, kifejezetten jó volt a hangulat a pesti tőzsdén a hét utolsó napján. Főként a Mol és az OTP húzták fel a részvényindexet, mivel a két vállalat pénteken tette közzé első negyedéves gyorsjelentését, melynek eredményeire a befektetők kedvezően reagáltak.
Szintén emelkedett a Magyar Telekom árfolyama is, igaz, a társasággal kapcsolatban nem érkezett hír, a Richter pedig stagnál, vélhetően az amerikai gyógyszerpiaci szabályozási hírekkel és a gyógyszeripari termékekre kivetendő vámokkal kapcsolatos találgatások miatt.
Kapcsolódó
A Mol 68 forinttal, 2,27 százalékkal 3068 forintra, az OTP-részvények ára 550 forinttal, 2,08 százalékkal 26 950 forintra, a Magyar Telekom árfolyama 16 forinttal, 0,98 százalékkal 1650 forintra emelkedett. A Richter-papírok árfolyama nem változott, 10 850 forint maradt.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 8471,02 ponton zárt pénteken, ez 0,36 pontos, minimális csökkenés a csütörtöki záráshoz képest.
Kiderültek a részletek, ezért csúszott le a rekordprofitról az OTP
Ha minden az OTP várakozásai szerint alakul idén, akár 263 milliárd forint lehet a bankot érintő összes kormányzati teher. Ez jelentős ugrás a tavalyi 172 milliárd után. Sajtótájékoztatón mutatta be a részleteket az OTP vezetése.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Rajtvonalon áll a magyar Revolut
A Závecz pontos számokkal jött elő, ennyivel nőtt a Fidesz tábora
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat