Amikor a Tesla évekkel ezelőtt bejelentette a futurisztikus megjelenésű Cybertruckot, az egyik legnagyobb ígéret az 500 mérföld (804 kilométer) feletti hatótáv volt. A sorozatgyártású változat bemutatásakor azonban gyorsan kiderült, hogy ezt az értéket a jármű alapesetben nem közelíti meg – írja a Totalcar.
A vállalat megoldása egy 16 ezer dollárba (5,7 millió forint) kerülő, platóra szerelhető extra akkumulátor lett volna, amivel 470 mérföldre nőtt volna az egy töltéssel megtehető távolság.
A kiegészítő akkumulátor azonban sosem került gyártásba, és most hivatalosan is elkaszálták.
A Tesla egy Cybertruck-tulajdonosoknak küldött emailben erősítette meg, hogy a termék nem fog elkészülni, és a korábbi előrendelők visszakapják a befizetett 2000 dolláros előleget.
A lépés újabb csapást jelent a Teslának, amelynek eladásai mélyrepülésbe kezdtek. A vállalat bevételei az előző év azonos időszakához képest 71 százalékkal csökkentek, ami komoly aggodalmakat vet fel a cég jövőjét illetően.
Trónfosztás: Elon Musk már nemigen rúg labdába Európában
A Tesla eredményeinek visszaesésének okaként sokan Elon Musk politikai szerepvállalását, és azon belül is szélsőséges nézeteit jelölik meg. Minden esetre az tény, hogy a Tesla gyenge szereplése lehetőség a rivális európai autógyártók számára.Bővebben>>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Hegyekben állnak az Epstein-dokumentumok, döbbenetes mennyiséget találtak belőle
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket