Többéves hagyománya van annak, hogy a Szuperkoncert helyszínén eladott szerencsejáték termékek bevételét a Szerencsejáték Zrt. egy jó ügy érdekében felajánlja. Az utóbbi években – az Ökumenikus Segélyszervezettel partnerségben – a hátrányos helyzetű családok támogatására fordították az összeget. Idén a nemzeti lottótársaság úgy döntött, nemcsak a koncert helyszíni értékesítéséből származó bevétellel, hanem ezen felül egy jelentősebb összeggel kíván hozzájárulni az árvíz okozta károk helyreállításához, ezért felajánlotta az idén tavasszal bevezetett új számsorsjáték, a Napi Mázli egyheti bevételét is, így 150 millió forintot ad az árvízi védekezésben érintett településeknek – olvasható a Szerencsejáték Zrt. közleményében.
A Zrt. elnök-vezérigazgatója úgy fogalmazott: a nemzeti lottótársaság mindig is elkötelezett volt abban, hogy támogatást nyújtson a rászorulóknak. Jelenleg a legnagyobb szükség az árvíz sújtotta településeken van. Mager Andrea hozzátette: „a Szuperkoncerten is az összefogásra és a támogatásra hívtuk fel a figyelmet. És őszintén örülök annak, hogy sztárfellépőnk, Ricky Martin is kiállt ezen jó ügy mellett, és köszönöm annak a 70 ezer embernek, akik közül sokan vásároltak a helyszínen, ezzel is növelve a felajánlott összeget."
Kapcsolódó
Lehel László, az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója köszönetet mondott a rendkívüli felajánlásért, melynek segítségével hathatós segítséget tudnak nyújtani számos érintett település árvízkárosultjának. Mint mondta, „az Ökumenikus Segélyszervezet árvízi segítségnyújtásban szerzett évtizedes szakmai tapasztalata garantálja az adomány legmegfelelőbb módú felhasználását. A Segélyszervezet munkatársai az árhullám kezdetétől fogva a mai napig is a terepen végeznek helyszíni felméréseket, melyek alapján, a védekezéstől kezdve az árvíz okozta károk helyreállításáig, az adott igények szerint tudják segíteni a bajbajutottakat."
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lejár egy fontos egyezmény, visszatér a nukleáris fegyverkezési verseny?
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Óriási botrány: kozmetikában és nőgyógyásznál titokban készült felvételek jelentek meg pornóoldalakon