A Spanyolországot és Portugáliát, valamint Franciaország déli részeit érintő áramszünet a légiközlekedésben is fennakadásokat okoz, amely miatt a Wizz Air Lisszabonból Budapestre tartó járatát törölni kellett – közölte a Wizz Air Magyarország hétfőn.
A hazai székhelyű légitársaság azt jelezte, hogy már közvetlenül tájékoztatta azon érintett utasait, akik a weboldalon, illetve applikáción keresztül intézték foglalásukat. Kifejtették:
Emellett a Wizz Air azonnal felvette a kapcsolatot a vele partneri kapcsolatban álló lisszaboni szállodákkal is, azonban minden hotel teltházas. Ezért a Wizz Air arra kéri kedves utasait, hogy próbáljanak maguknak szállást intézni, amelynek költségét számla ellenében a légitársaság megtéríti.
A fejleményekről a Wizz Air folyamatosan tájékoztatni fogja utasait – zárták közleményüket.
Több országot érintő áramszünet miatt nem járnak a vonatok, és a repülők sem szállnak fel
A madridi vonatállomásról nem gurulnak ki a szerelvények, és káosz volt tapasztalható a repülőtereken is. Bővebben.Később az MTI-vel azt közölték, mind az érkező, mind az induló budapesti portugál járatot törölték légitársaságok hétfőn a délnyugat-európai áramszünet folytán. A Ryanair Lisszabon-Budapest járata sem indul el, amely este fél tizenegykor érkezett volna meg a magyar fővárosba.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Hódít a magyarellenesség? Annyi a támogatójuk, hogy lazán tarolnának a román szélsőségesek, élükön Georgescuval
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Dühöngenek a fuvarozók a Hősök terén, ahova Lázár Jánost is várják
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Friss V4-es adatsor – Csehország már célértéken belül, Magyarország még küzd
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna
Remeghetünk 2026 miatt? A kétszámjegyű drágulás éve rúghatja ránk az ajtót jövőre
Rémessé is válhat a karácsonyi vacsora, támad a reflux
Brutális, hogy mi megy az osztrák határon a logisztikában