Három hónap elteltével hétfőn újra Pozsonyba látogat Orbán Viktor. A magyar miniszterelnök Robert Fico szlovák kormányfővel találkozik - számolt be a Új Szó.
A pozsonyi magyar nyelvű portál tudomása szerint Orbán és Fico hétfői tárgyalásának témái hasonlóak lesznek, mint legutóbbi januári találkozójukon - legalábbis a szlovák fél hivatalos tájékoztatása alapján, mert Orbán Viktor titkársága egyelőre nem adott információt a miniszterelnök útjáról. A pozsonyi kormányhivatal ugyanakkor azt közölte még pénteken:
Szlovákia és Magyarország miniszterelnöke a kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséről, valamint az Európai Unió előtt álló gazdasági és geopolitikai kihívásokról fog tárgyalni. Érintik majd az illegális bevándorlás elleni óvintézkedések témakörét, valamint az energetikai együttműködés kérdését is.
Ez utóbbi azonban a portál értesülései szerint most feltehetően nem, vagy nem csak az orosz gáz Magyarországon át történő szállítását érinti.
Tomáš Taraba szlovák környezetvédelmi miniszter ugyanis a napokban arról beszélt, hogy rendeződhet a bősi vízerőmű helyzete, vagyis a két ország lezárhatja a vitát a Bős-Nagymarosi Vízerőműről.
Erre egyébként a hágai nemzetközi bíróság kötelezte a két országot még 1997-ben. A két ország közötti tárgyalásokról múlt szerdán tájékoztatta a környezetvédelmi miniszter a pozsonyi kormányt.
Orbán Viktort a tervek szerint fogadja Peter Pellegrini köztársasági elnök is, de ennek a találkozónak a témáiról még kevesebbet lehet tudni.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram