Az Egyesült Államok nem vezet be újabb szankciókat Oroszország ellen, mert reméli, hogy diplomáciai úton sikerül véget vetni az orosz-ukrán háborúnak – közölte Marco Rubio amerikai külügyminiszter az NBC Newsnak adott interjújában.
„Még mindig bízunk abban, hogy sikerrel jár a diplomáciai erőfeszítés a háború befejezésére, és közelebb tudjuk hozni egymáshoz a felek álláspontját. Ám amint elkezdjük a szankciók bevezetését, még távolabb kerülünk a háború végétől. További két évnyi háborút kockáztatnánk, és mi nem akarjuk, hogy ez történjen” – hangsúlyozta Marco Rubio.
Kapcsolódó
Az Oroszország és az Ukrajna közötti békemegállapodás elérésének lehetséges határidejéről szólva a külügyminisztérium vezetője azt mondta, hogy ostobaság lenne kitűzni egy pontos dátumot. A következő, április 28. és május 4. közötti hét azonban „kritikusan fontos” lesz ebből a szempontból.
Ez egy kritikusan fontos hét lesz. Ezen a héten kell eldöntenünk, hogy továbbra is részt akarunk-e venni a békefolyamatban, vagy ideje más, ugyanilyen, sőt, bizonyos esetekben fontosabb kérdésekre összpontosítani. Van okunk az optimizmusra, de bizonyára van okunk arra is, hogy reálisak legyünk. Közel vagyunk, de nem elég közel
– mondta a külügyi vezető.
Az Egyesült Államok február közepe óta külön-külön tárgyalásokat folytat Oroszországgal és Ukrajnával a háború befejezéséről. Eddig azonban nem sikerült rávennie a feleket arra, hogy teljes körű és hosszú távú tűzszünetről állapodjanak meg.
Donald Trump amerikai elnök és kormányzati tisztségviselői ezért a napokban azzal fenyegetőztek, hogy ha a felek nem jutnak hamarosan megállapodásra, Washington szankciókat fog bevezetni Oroszországgal szemben, és kivonul a béketárgyalásokból.
Az április 30-án második elnöki ciklusának 100. napját ünneplő Donald Trump még választási kampánya során jelentette ki, hogy 24 órán belül véget vetne az orosz-ukrán háborúnak, ha ő lenne az Egyesült Államok elnöke.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Terjed a rémhír, hogy csökkennek a lakásárak
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól