Továbbra is nehéz helyzetben van a Stellantis. Az USA-ban például a kereskedőknél hegyekben állnak a cég eladatlan járművei, ezért kénytelen kevesebb autót exportálni a tengerentúlra, az évek óta a kereskedésekben porosodó példányokra pedig jelentős kedvezményeket kínálni.
A járműipari konszern nemrég azt is bejelentette, hogy három olaszországi üzemében ideiglenesen szüneteltetni fogja a termelést, ami az egyik legnépszerűbb modell, a Fiat Panda gyártását is érinti.
Kapcsolódó
Mindeközben kiderült, hogy problémák adódtak egyes típusoknál, ezért a Jeep Wrangler 4xe és a Grand Cherokee 4xe 195 ezer példányát vissza kellett rendelniük spontán öngyulladás miatt.
Ráadásul nemrég ismét elterjedt a pletyka, hogy az autóipari vállalat a Maserati eladását tervezi, és már Carlos Tavares CEO távozása is biztosnak vehető.
A Stellantis most minden erejével azon van, hogy úrrá legyen a kialakult helyzeten, ehhez pedig csökkentenie kell a kiadásait. Ezért a vállalat eladja az Arizona Proving Grounds nevű sivatagi tesztközpontját
– számolt be a Totalcar.
A motor1.com értesüléseit a Stellantis is megerősítette. Elmondásuk szerint a tesztközpontot valóban árulják, az év végén pedig be is fejeződik a munka az arizonai létesítmény helyszínén. Azért döntöttek az eladás mellett, hogy javítsák a hatékonyságot, és biztosítsák a versenyképes jövőt a gyorsan változó globális piacon, szól a hivatalos indoklás.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Hatalmas visszatérő jelent meg az országgyűlési jelöltek között: ebben a körzetben száll ringbe
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt