Az 1946-ban bevezetett forint bankjegy kollekciót 2001-ben bővítették utoljára a 20 ezres címlettel, majd 2008-ban kivonták az 1 és 2 forintos érméket, egy évvel később pedig lecserélték a 200 forintos címletet az azzal egyenértékű fémpénzre.
A jegybank a 20 ezres bevezetését a növekvő készpénzforgalommal és a 70 százalékos GDP növekedéssel indokolta.
Az elmúlt éveket figyelembe véve, továbbá a 2001-es és 2021-es inflációt és a megsokszorozódott készpénzforgalmat figyelembe véve indokolt lehetne egy új, nagyobb címlet bevezetése, ám a jegybank szerint erre nem kerül sor, mert az elektronikus pénzügyi megoldások elterjedése ezt nem teszi indokolttá.
Az 50 ezres címlet kósza álom marad.
Ezért aztán nyitott kérdés marad az is, hogy nézne ki az új címlet, ha mégis bevezetnék. A Technoscope nevű YouTube-csatorna részletesen körbejárja a kérdést, ami alapján kiderül, hogy egy új bankó megtervezése igen komoly feladat lenne, mivel minden elemében passzolnia kell a már meglévő címletek szín- és képi világához.
Mindezeket figyelembe véve valaki tényleg elképzelte, hogyan is nézne ki az ötvenezres. A megálmodott bankó előlapjára pedig Kossuth Lajos került.
A saját tervezésű címletet az alkotó először egy Reddit-oldalon tette közzé, elmondása szerint szükség lenne a címlet bevezetésére.
Kevesebb pénze van a lakosságnak a bankban, hitelből viszont annál többet veszünk fel
A háztartások betétállománya csökkent, a hiteleké pedig tovább növekedett júliusban. A lakosság egyre nagyobb adósságot halmoz fel, ráadásul nem lakáscélra, hanem inkább fogyasztásra vesznek fel kölcsönt. Népszerű hitelforma a lakás-, áru-, és a személyi hitel. Közben a vállalatoknál a betét- és hitelállomány is növekedett.Bővebben--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Felforgathatja az aréna sorsát egy friss kormánydöntés
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Máris hemzsegnek a kamupártok a választás körül
Moszkva kellős közepén lőttek rá egy katonai vezetőre
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól