A szemaglutid hatóanyagú gyógyszereket szedők esetében igen kevés, 10 ezerből 1 esetben felmerülhet a nem artériás elülső ischaemiás optikai neuropátia (NAION) kockázata – közölte pénteken az Európai Gyógyszerügynökség (EMA).
A hatóság szerint, amely még december kezdte meg a vizsgálatot, a gyógyszer használata nagyjából a duplájára emeli a betegség kialakulásának kockázatát.
A NAION a látóideg elégtelen vérellátása miatt alakul ki, és hirtelen, fájdalommentes látásvesztést okoz az egyik szemben. A glaukóma után a második leggyakoribb oka a látóideg károsodásából eredő vakságnak – írja a Reuters.
Korábbi tanulmányok már összefüggésbe hozták a szemaglutidot és a NAION-t. De ez az első alkalom, hogy egy szabályozó hatóság is megerősítette az összefüggést.
A szemaglutid a GLP-1 receptor agonistáknak nevezett gyógyszercsoporthoz tartozik, amelyek a vércukorszint szabályozásában és a teltségérzet kiváltásában játszanak szerepet.
Csodagyógyszer miatt megy a lecsóba a Novo Nordisk a piacon
Nem váltotta be maradéktalanul a hozzá fűzött reményeket a gyógyszergyártó új kísérleti gyógyszere. Ezt kőkeményen be is árazta a piac.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás