A Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai alapján hazánkban a társadalom klasszikus nettó pénzügyi vagyona (amiben csak a készpénz, bankbetétek, értékpapírok, tőzsdei részvények és befektetési jegyek, valamint biztosítástechnikai tartalékok képezik a mérés alapját) 2020 és 2023 között 36 százalékkal, 38 327 milliárd forintról 51 966 milliárd forintra nőtt. Ez önmagában is meglepőnek tűnik, hiszen ezen időszakban válságról válságra bukdácsoltunk. Előbb a covid vágott új rendet a világban, majd az ellátási láncok szétszakadása okozott gazdasági problémákat, amit az orosz-ukrán háború kitörése, és azzal összefüggésben az energiaárak megugrása csak tetézett. A fenti folyamatok eredőjeként a világ ismét megismerkedett az infláció fogalmával, mi magyarok ez utóbbi esetében tavaly az Európa bajnoki címet is megszereztük.

A bajon gazdagodik az elit

Önmagában az infláció persze a pénzügyi vagyont is erodálja, ezt az átlagemberek az elmúlt hónapokban masszívan megtapasztalták. Ám a statisztikák azt is megmutatják, hogy a társadalom egy szűk rétege számára

Kapcsolódó

a gazdasági bajok, nehézségek sokkal inkább lehetőséget, semmint kihívást jelentenek.

A „vihar lovasai” az elmúlt években elképesztő mértékben gazdagodtak, vagyonuk akár többszörösére is ugorhatott a válságok alatt. Ez nem magyar specifikum, a példátlan vagyonkoncentráció a világ egészére igaz, ám érthetően, minket az itthoni történések érdekelnek jobban.

A Blochamps Capital több publikus adatsort összegző kimutatásai szerint a fent már jelzett 52 ezer milliárd forintnak háromnegyede több, mint 39 223 milliárd forint klasszikus pénzügyi vagyon immár a magyar társadalom felső 10 százalékának birtokában van. A vagyonkoncentrációt mindennél jobban megmutatja, hogy az MNB 2020-as háztartási vagyonfelmérésében a top 10 százalék részesedése az összes pénzügyi eszközt tekintve még „csak” 62 százalék volt.

A gazdagok gazdagodnak, nincs itt semmi látnivaló – vonhatja meg a vállát az olvasó, ám azért érdemes tovább bontani az adatokat, merthogy egy újabb, jelentős tényezővel is szembesülnünk kell: a gazdagok társadalma is szétesőben van.

A felmérések szerint ugyanis a fenti 39 ezer milliárd forintnak 44 százaléka, 17 387 milliárd forint felett a magyar társadalom mindössze 1 százaléka, 91 ezer ember, azaz kevesebb, mint 35 ezer család diszponál.

Az esetükben az átlagos vagyon a 2020-as 351 millió forintról 50 százalékkal, 527 millió forintra nőtt az elmúlt 3 év során.

Szétszakad a gazdagok világa is

A gondot az okozza, hogy a legfelső tizedben lévő,

a leggazdagabb 1 százalékot követő 9 százalék, 293 ezer háztartás is nagyságrendileg akkora pénzügyi vagyont – 17 192 milliárd forintot – birtokol, mint amekkora vagyonnal a leggazdagabb 1 százalék büszkélkedhet.

Ez önmagában is mellbevágó adat volna, ráadásul a statisztikák arra is rámutatnak, hogy ez a réteg az elmúlt 10 évben lényegében csak vagyonának reálértékét tudta megőrizni - ma átlagosan 58,6 millió forintos pénzügyi vagyonnal bírnak. Mindez azt jelenti, hogy a szupergazdagok közül is csak a felső, 1 százalékos krém az, amelyik valóban gazdagodik, az olló tehát nem csupán ismert módon, a középosztály felett, hanem már a 98-99 százalék felett is egyre nyílik. 

A Blochamps kutatása még egy érdekes tényre felhívja a figyelmet: a legfelső tized alatt a jövedelem csökkenésével a klasszikus pénzügyi vagyon is eltűnik. Már a leggazdagabb 10 százalék aljára beférő (azaz a 91. centilisben lévő) háztartásokban is csak a vagyon harmadát adják a pénzügyi eszközök, s minél lejjebb megyünk a vagyoni létrán, annál kevesebb pénzügyi eszközzel bírnak a családok, a vagyont esetükben lényegében a lakásuk jelenti. Szerencsére a birtokolt lakások állományában egész Európa egyik legjobb mutatójával bírnak a háztartásaink.

Hogy lesz így erős középosztály?

Gazdaságpolitikai kontextusba helyezve a fenti adatokat komoly kérdés, hogy tudunk-e majd új nemzeti (felső)középosztályt felépíteni a következő években, ha a leggazdagabbjaink között is ilyen hatalmas űr tátong a jövedelemszerző képesség és gazdasági-vállalkozási erő tekintetében?

Az MNB legutolsó részletes vagyoni felmérése szerint az elvben felső-középosztálynak számító, a vagyoni felosztás felső 40 százalékába tartozó háztartások száma 2014 és 2020 között 12 százalékkal, 2 millióról 1,77 millióra csökkent, s borítékolhatóan a leszakadás csak gyorsult a válság sújtotta évek során. Már önmagában az a tény, hogy a jövedelemszerzésben a társadalom egyre kisebb része vitézkedik, komoly figyelmeztetés kell, hogy legyen a kormányzatnak, hogy az új polgárság kialakításában bőven van még mit tenni. De ennél is keményebb falatnak tűnik annak meghaladása, hogy az egyébként támogatott, felemelni kívánt elit társadalmi-vállalkozói rétegen belül szemmel láthatóan komoly átrendeződés indulhat meg – nem nagyon látszik más út, minthogy még tovább fog „kvázi-oligarchásodni” a magyar társadalom.

A mostani vagyonkoncentráció ugyanis olyan helyzetben találja a magyar vállalkozásokat, amikor azok vezetői már nem feltétlenül tettre készek. A 300 millió forintot meghaladó éves árbevételű vállalkozások vezetőinek átlagéletkora 62 év volt 2022-ben, a legalább 100 millió forint éves árbevétel feletti cégek több mint felét, nagyjából 12 ezer vállalkozást érinti majd a generációváltás az elkövetkezendő 10 évben.  De nem sokkal jobb a helyzet a jellemzően mikro- és kisvállalkozásként működő családi vállalkozások esetében: az érintett cégek vezetőinek 39 százaléka van már generációváltó korban, 30 százalékuk a következő 10 évben szembesül ezzel a helyzettel. Miután a hazai vállalkozói kör komoly hiányossága, hogy közel kétharmaduknak alkalmazható terve nincs az utódlásra, ezért az előttük álló átadási folyamat elkerülhetetlen volta lényegében lehetetlenné teszi azt, hogy a jövő kezelése-tervezése mellett további növekedésre, akvizícióra törekedjenek.

Persze, ha akarnák, akkor sem biztos, hogy érdemben meg tudnák tenni, épp a top 1 száazalék felé húzó vagyoni-gazdasági átrendeződés miatt. Az ő helyüket tulajdonosként így vélhetően a komoly tőkeerőt képviselő szűk elit fogja betölteni.

Jó eséllyel ugyanez a sors várhat azokra a vállalkozásokra is, akik az elmúlt évtizedben nyertesei voltak a konjunktúrának és a patrióta gazdasági szemléletnek, hiszen nem voltak rászorulva a versenyképesség kiépítésének priorizálására. Az előttünk álló években a költségvetési helyzet miatt az állami támogatásokat messze nem olyan széles körben osztják majd, az uniós forrásokhoz jutás még mindig bizonytalan, a szűkülő lehetőségekért folyó versenyben pedig jó eséllyel alulmaradnak majd sokan azok közül, akik ezekre a cölöpökre építették cégeiket.

Mondhatnánk, hogy ez így normális, a hatékonytalan cégeket nem kell (eddig sem kellett volna) életben tartani. A nagy kérdés azonban az, hogy vajon a teljes vagyonkoncentrációban megvalósuló, iparágakon átívelő holdingok hatékonyabbak lehetnek-e, mint az iparági bajnokok vagy az erős és széles kkv vállalkozói réteg.

Hiszek abban, hogy a tartós gazdasági növekedés egyik záloga az, ha az elmúlt évtized alatt láthatóan rendkívüli mértékben megerősített 1 százalékon túl a felső-középosztály tagjai is érdemben növelni tudják gazdasági erejüket, pénzügyi eszközeiket. Ha nem „társadalmasítjuk” a vagyonosodást, biztosan nem lehet érdemi fogyasztásbővüléssel és beruházás-növekedéssel számolni.

A szerző, Karagich István, a Blochamps Capital ügyvezetője