Bár az elemzői várakozást túlteljesítették, a kínai Alibaba utolsó negyedéves (január–március közötti), év per év alapon 7 százalékos forgalomnövekedését mégis csalódásként értékelték az amerikai tőzsdén, a keddi kereskedésben három százalékot gyengült a részvényárfolyam.
Ha ez nem volna elég, a kínai e-ker óriás 86 százalékos profitcsökkenést produkált ugyanebben az időszakban, amelynek a Temu az oka.
Kínában is egymást falják
A Temu nemcsak Magyarországot, és a világ nagy részét falja fel, hanem már magát Kínát is. JD.com, Shein, Aliexpress: a szülőföldön is egyre nagyobb a verseny, nőnek a konkurensek. Tudni kell tartani a tempót, legyen szó filléres árakról, kiszállítási időről, szolgáltatásminőségről, lokalizálásról vagy az ehhez köthető beruházásokról.
Utóbbi falta fel fel az Alibaba csoport nyereségességét is, még ha a forgalmat kicsit fel is lendítette a brutális árverseny.
Beszédesek azok a számok is, amiket az Alibaba kínai platformjai (Taobao, Tmall) virítottak: éves alapon csak négy százalékot nőtt a forgalom, pedig a rendelésszám növekedése két számjegyű volt. A nemzetközi e-kereskedelmi platformjaik 45 százalékot tudtak bővülni, de a Temu-jelenség itt is felpörgette a kiadásokat, a veszteség a duplájára nőtt – írja a Forbes.
Ahogy a Retail Detail írja, a felhőinfrastruktúrába és a szolgáltatás javításába ruházott gigapénzeknek hála az Aliexpress mára a rendelések 70 százalékát öt munkanapon belül tudja szállítani, és egyre jobban tudják kihasználni a szinergiákat is a csoport saját logisztikai divíziójával, a Cainiaóval.
Magyarországon is egyre nagyobbra nő a Temu
Az Alibabának amúgy sem volt zökkenőmentes éve. A csoport jelentős átszervezésen ment át, hat különálló üzletágra osztotta fel magát. A vezérigazgató Eddie Wu szerint a bevételnövekedés is most azt jelzi, hogy az új stratégia kezdi meghozni gyümölcsét, és különösen sokat vár új, mesterségesintelligencia-alapú termékeiktől és szolgáltatásaiktól is.
Ami a magyar piacot illeti, a legfrissebb temus becsléseket a múlt héten közölték. Az év első három hónapjában közel 22,5 milliárd forint volt az itthoni forgalom, ami a teljes, lassuló magyar online költések 7 százaléka!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722014350.jpg/240/?v=2024012201)
Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)