A Mere nevű orosz diszkontlánc levélben közölte, hogy hamarosan Magyarországon is megkezdik a működésüket. 

„Három éven belül 200 üzletben 700 millió eurós forgalmat szeretnénk elérni Magyarországon” – ez olvasható abban az emailben, amit a haszon.hu szerzett meg.

A levelet egyébként az orosz diszkontlánc képviselői a potenciális üzleti partnereiknek küldték szét még február végén. A társaság ebben ambiciózus terveket vázol fel, így például „az elkövetkező év” során 20 üzletet nyitnának Budapesten és az agglomerációban.

A Mere nevű orosz kiskereskedelmi láncot (amelyet Oroszországban Szvetofor néven ismernek) 2009-ben alapították meg, azóta legalább húsz országban vannak jelen, köztük több európai államban is. Egyebek mellett Romániában és Szerbiában is jelen vannak.

A portál azt írta, hogy a Mere – akárcsak az Aldi vagy a Lidl – egy úgynevezett hard diszkontlánc, vagyis a portékáit rendkívül nyomott árakon kínálja vevőinek.

Mere diszkontLitvániában - igencsak spártai körülmények között várják a vásárlókat
Mere diszkont Litvániában - igencsak spártai körülmények között várják a vásárlókat
Kép: Facebook

 

Mint írták,

az üzleteik „meglehetősen spártai berendezésűek”, mert a termékeiket dobozokból, raklapokból kínálják a vevőknek.

A nyomott árakról az említett levélben is írtak az áruház képviselői. Azt ígérték, hogy

„a gyártókkal való közvetlen együttműködés, a szigorú költségellenőrzés és a minimális kereskedelmi felár miatt

az áraik a piaci átlagnál 20 százalékkal alacsonyabbak lesznek.

Mint írták, elsősorban olyan vevőkre számítanak, akik átlagos és átlag alatti jövedelemmel rendelkező családos emberek, akik megtervezik vásárlásaikat, és heti 1-2 alkalommal keresik fel az üzletet. Az áruházban kapható termékek köre körülbelül 1500 cikkből áll majd: ezek között lesznek élelmiszerek, italok, iparcikkek és háztartási vegyi áruk, beleértve saját márkás termékeket is.

Évek óta terjeszkedni szeretnének, de a háború hátráltatta őket.

A Mere Litvániában 2019-óta működik és jelenleg 26 üzlettel rendelkezik. Ambiciózus terveik most is olvashatók a litván honlapon, ám európai terjeszkedését az orosz–ukrán háború jelentősen lelassította: 2022-ben például Szlovákiában is meg akarták nyitni első üzleteiket, de az invázió miatt ez a terv végül füstbe ment.

Azóta az üzletlánc a szankciók, valamint az ellátási nehézségek miatt kénytelen volt bezárni osztrák, belga, francia, német, spanyol és brit üzleteit (bár Belgiumban azóta ismét kinyitottak MyPrice márkanéven).

A német Lebensmittel Zeitung tavaly szeptemberben úgy értesült, hogy az orosz diszkontlánc a közeljövőben Kelet-Európára koncentrál, mert a régióban a kiskereskedelmi piac fragmentáltabb, és az ellátás is zökkenőmentesebb. 

Ezt a stratégiaváltást jelezte például az is, hogy Szerbiában egy év alatt 13-ról harmincra növelték az üzletek számát (azóta újabb üzletek is nyíltak: a legfrissebb adatok szerint már 43 üzletük van déli szomszédunknál). Ebbe a Kelet-Európára fókuszáló stratégiába illeszkedhet a magyarországi terjeszkedés is, amelynek a tervét vázolták a levélben.