Donald Trump február 1-től általános, 10 százalékos vámtételt tervez bevezetni a Kínából érkező termékekre – jelentette be az amerikai elnök egy keddi sajtótájékoztatón.
Trump szerint több országnak is „aggasztó kereskedelmi többletei” vannak az Egyesült Államokkal szemben.
Kapcsolódó
Az Európai Unió nagyon-nagyon rossz nekünk. Szóval rájuk is vámot fogunk kivetni. Ez az egyetlen módja a méltányosságnak
– mondta a Reuters beszámolója szerint.
Trump közlése szerint az EU kereskedelmi többlete az Egyesült Államokkal szemben 2024-ben meghaladhatja a 230 milliárd dollárt, amint a végleges adatok rendelkezésre állnak.
Trump hétfőn Mexikót és Kanadát is 25 százalékos vámmal fenyegette meg abban az esetben, ha a két ország nem szorítja vissza az illegális migrációt, valamint a Kínából az Egyesült Államokba irányuló fentanil kereskedelmét.
„A minap Hszi elnökkel is beszéltem erről. Azt mondtam, nem akarjuk, hogy ez a szar az országunkban legyen. Meg kell állítanunk” – jelentette ki.
Az elnök korábbi ígéretével szemben nem vetett ki magas vámokat a hivatalba lépése utáni első napon, mindössze arra utasította a minisztereit egy végrehajtási rendelettel, hogy vizsgálják meg az Egyesült Államok külföldi államokkal szembeni kereskedelmi deficitjének okait, valamint vizsgálják felül a meglévő kereskedelmi megállapodásokat ennek javítása érdekében.
Emellett a még az első ciklusában általa aláírt amerikai-mexikói-kanadai kereskedelmi megállapodás (USMCA) felülvizsgálatát is kezdeményezte.
A kereskedelmi és pénzügyminiszterek, valamint a kereskedelmi főtárgyaló jelentései április 1-jén esedékesek.
Kínával szemben az új vámokat azokon felül vetnék ki, amelyeket Trump még az első ciklusa alatt vetett ki. Ez nagyjából 300 milliárd dollár értékű kínai importra vonatkozik. Ezeket Joe Biden is fenntartotta, ezen felül pedig további vámokat vetett ki a kínai elektromos járművekre, napelemekre, félvezetőkre és akkumulátorokra.
Trump korábban arról is beszélt, hogy „sok pénzt fognak keresni a vámokból”. Tavaly a szövetségi kormány mintegy 85 milliárd dollárnyi vámot szedett be az amerikai importőröktől, ami a teljes szövetségi adóbevétel valamivel kevesebb mint 3 százaléka.
Kőkemény válaszreakciók jöhetnek
Az amerikai elnök bejelentése után nem kellett sokat várni a kínai reakcióra. Ting Hszüe-hsziang miniszterelnök-helyettes a davosi Világgazdasági Fórumon keményen kritizálta a protekcionizmust.
A protekcionizmus nem vezet sehová, és a kereskedelmi háborúnak nincsenek nyertesei
– mondta.
Guo Jiakun, a kínai külügyminisztérium szóvivője kedden felszólította az Egyesült Államokat, hogy félúton egyezzen meg Kínával a kétoldalú gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok stabil, egészséges és fenntartható fejlődésének elősegítése érdekében.
A Global Times beszámolója szerint a szóvivő arról is beszélt, hogy a kínai-amerikai gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok stabil fejlődésének fenntartása mindkét ország és népeik alapvető érdekeihez igazodik, és a globális gazdaság fejlődése szempontjából is előnyös.
Az Európai Unió részéről a gazdaságért és a termelékenységért, valamint a végrehajtásért és egyszerűsítésért felelős biztos reagált szintén Davosban. Valdis Dombrovskis a CNBC-nek arról beszélt, hogy
„ha szükség van a gazdasági érdekeink védelmére, arányosan fogunk reagálni”. Készek megvédeni az értékeiket, valamint az érdekeiket és a jogaikat, ha ez szükségessé válik.
Az uniós biztos emlékeztetett, hogy Európa és az Egyesült Államok szövetségesek, éppen ezért fontos, hogy geopolitikai és gazdasági vonalon is együttműködjenek. Az uniós és az amerikai tisztviselők már tárgyalnak a kialakult vita „pragmatikus megoldásáról”.
„Fontos, hogy fenntartsuk a kereskedelmi-befektetési kapcsolatot, mert ennek hiányában széttöredezne a világgazdaság. Ez valós kockázat, a Nemzetközi Valutaalap szerint ez a globális GDP-nek akár 7 százalékos csökkenését is jelenthetné” – mondta Dombrovskis.
Kanada és Mexikó gazdasága erősen függ az amerikai exporttól, azonban a vámok bevezetésének súlyos következményei lehetnek az Egyesült Államokra nézve is. A The Economist cikke szerint a 25 százalékos vámok óriási megterhelést jelenthetnek az amerikai autógyártók számára, mivel termelési hálózataik Mexikóban és Kanadában is mélyen beágyazottak.
Emellett pedig mindkét ország kormánya megtorlást helyezett kilátásba, ezzel elindítva egy esetleges eszkalációs ciklust.
Juan Ramón de la Fuente mexikói külügyminiszter a tervek szerint hamarosan telefonon fog egyeztetni Marco Rubio külügyminiszterrel Trump követeléseiről. Claudia Sheinbaum mexikói elnök azt mondta, hogy „megőrzi a hideg fejét” ebben a helyzetben is.
Sheinbaum tavaly azt mondta, hogy az amerikai vámok megtorlást hozhatnak Mexikó részéről. 2018-ban Mexikó saját vámokkal válaszolt az acélra és alumíniumra kivetett amerikai vámokra, amelyek az acéltól a sertéshúsig, a sajtoktól az almáig terjedő amerikai termékekre irányultak.
Justin Trudeau leköszönő kanadai miniszterelnök arra figyelmeztette Trumpot, hogy amennyiben 25 százalékos vámot vet ki minden kanadai importra, az azzal a kockázattal jár, hogy kisiklanak az Amerika „aranykorának” beindítására tett erőfeszítései.
A kormányfő leszögezte, hogy hajlandó erőszakos megtorlásra is az amerikai vámok ellen, miközben pénzügyi támogatást nyújt a háztartásoknak és a vállalkozásoknak a kereskedelmi viták következményeinek a kezeléséhez.
A fókuszunk továbbra is nyugodt marad, erősek maradunk, és szükség szerint reagálunk az Egyesült Államok lépéseire. Válaszunk robusztus, gyors, kimért és nagyon erős lesz
– jelentette ki.
Kanadai tisztviselők ennek kapcsán akár 150 milliárd dollár értékű lehetséges vámot is kilátásba helyeztek amerikai termékekre (például a kentuckyi bourbonra és a floridai narancslére), mint lehetséges válaszlépést.
Kanada Amerika egyik legnagyobb kereskedelmi partnere, az éves kétirányú kereskedelem megközelíti az 1 billió dollárt. Az összes kanadai export körülbelül háromnegyede az Egyesült Államokba irányul, miközben Kanada adja az USA-ba importált nyersolaj körülbelül felét is.
Belföldön is kritikák kereszttüzébe kerültek a vámok
Sokan eleve kétségbe vonják, hogy csökkenteni kellene a kereskedelmi deficitet, példaként hozzák fel, hogy Németország és Kína is óriási kereskedelmi többletet produkál, mégis mindkettő egy gyenge növekedési pályán rekedt.
Trump első ciklusának adatai ráadásul azt mutatják, hogy a vámok valós költségeit nagyrészt az amerikai fogyasztók viselik a magasabb importárakon keresztül.
Közgazdászok arra is figyelmeztettek, hogy egy globális kereskedelmi háború az infláció fellendülését és az Egyesült Államok gazdasági növekedésének a lassulását okozhatja.
A Deutsche Bank elemzése szerint a jelenleg évi 2,2 százalékos ütemben növekvő személyes fogyasztási kiadások (PCE) egy teljes százalékponttal is növekedhetnek az idén, ami megnehezíti a Fed további kamatcsökkentési terveit.
A The Washington Postnak egy névtelenül nyilatkozó amerikai vezető a vámok hatásáról azt mondta, hogy számos termék árát emelnék, beleértve a kanadai kőolajat, gázt és fűrészárut, valamint a mexikói sört, friss gyümölcsöket és zöldségeket.
Az Európai Központi Bank is tart Trump vámjaitól
Christine Lagarde, a központi bank elnöke már arról beszél, hogy határozottan fel kell készülnie a kontinensnek arra, hogy Donald Trump vámokat vet ki. Ugyanakkor arányos válaszlépéseket is kell tervezni.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb

Földrengés volt Magyarországon, több helyen is érezték

Meghan Markle robbant a Netflixen

Véget értek a tárgyalások, az orosz tisztviselők furcsa javaslatot tettek

Lehullt a lepel: innen érkezhet olaj Magyarországra

Vigyázat: életmentő gyógyszert vontak ki a forgalomból

Jobb, ha ezzel számol: a One egységesíti az inflációkövető díjkorrekcióját

Állampapír: jön a második körös pénzeső

Csőzik László: „Ha a kormány térdre kényszeríti Érdet, Érdre kényszerítem a kormányt”

Lázár János: Azért jöttem, hogy elnézést kérjek
