Minden idők egyik legnagyobb hatású festőjének világába pillanthatnak be az érdeklődők május 19-től a BOK Csarnokban.
Magyarországra érkezik a világszerte látogatók tízezreit vonzó Gustav Klimt: The Immersive Experience című interaktív kiállítás.
Gustav Klimt ugyan 163 éve született, azonban ő a 21. század egyik legtrendibb alkotója - a szecessziós mester művei több millió ajándéktárgyon, ruhadarabon, kiegészítőn, sőt tetováláson tűnnek fel. Klimt már életében is a közönség kedvence volt, most pedig a Z-generációs tiktokerek éppúgy rajonganak érte, mint a bécsi Belvedere múzeum kifinomult látogatói.
Május 19-én érkezik meg Budapestre, azon belül is a BOK Csarnokba a Gustav Klimt: The Immersive Experience című interaktív kiállítás, amely a legmodernebb technika segítségével vezet be a festőóriás elméjébe és művészetébe. A 2000 négyzetméteres kiállítótéren gigantikus virtuális világ eleveníti fel a legfontosabb műveket, valamint Klimt izgalmas életútját. A tárlat egyik leglátványosabb eleme egy arany alagút lesz, amely egészen biztosan fotózásra csábít majd.
A kiállítást ugyanaz a csapat hozza el Budapestre, amely korábban a Van Gogh és Monet produkciókat is bemutatta hazánkban.
A cél továbbra is az, hogy a látogatók szórakoztató, látványos és edukatív, 21. századi módon, VR-élmény segítségével találkozhassanak Klimt világával.
A Gustav Klimt: The Immersive Experience kiállítás London, Dublin, Los Angeles, Miami és Antwerpen után május 19-től egészen október elejéig Budapesten várja az érdeklődőket.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Befellegzett a sufnituningnak, a BMW forradalmat indít el ezzel a spéci alkatrésszel