A mexikói elnök meg fogja védeni hazája szuverenitását, de közben párbeszédre törekszik az Egyesült Államokkal. A mexikói nép biztos lehet benne, hogy mindig meg fogjuk védeni szuverenitásunkat és függetlenségünket – fogalmazott szokásos reggeli sajtótájékoztatóján Claudia Sheinbaum, de hozzátette: Mexikónak el kell kerülnie a konfrontációt az Egyesült Államokkal.
Bejelentette azt is, hogy Ramón de la Fuente külügyminiszter a napokban személyesen is tárgyal frissen kinevezett amerikai kollégájával, Marco Rubióval.
Donald Trump újonnan beiktatott amerikai elnöknek az illegális bevándorlás megállítására vonatkozó kijelentéseire válaszul a latin-amerikai ország államfője azt mondta: bár Trump – az illegálisan érkezők miatt – szükségállapotot hirdetett az amerikai-mexikói határnál, elvárja az amerikai kormánytól a tiszteletet a mexikóiak iránt.
Hozzátette azonban:
kormánya igyekszik kidolgozni olyan mechanizmust, amely lehetővé teszi a Mexikón kívülről érkező, ám Mexikóban ragadt migránsok visszaküldését hazájukba.
Felszólította az új amerikai kormányzatot arra is, hogy
mostantól az illegális bevándorlókat egyenesen saját országukba toloncolja vissza, ne Mexikóba.
Hozzátette: egyeztetni fognak arról is Washingtonnal, melyik ország állja a kitoloncolással járó költségeket.
Mint mondta, a második Trump-kormányzat migrációval kapcsolatos intézkedései a 2017-től 2021-ig tartó első ciklushoz hasonlóak, egyúttal nyugalomra intett, hozzátéve: lépésről lépésre kell cselekedni. Megismételte azt is, hogy kormánya az együttműködésre törekszik északi szomszédjával a biztonsági kérdésekben és az egyéb ügyekben, illetve elkötelezett az iránt, hogy felülvizsgálja a két ország közötti kereskedelem feltételeit 2026-ban.
A Mexikói-öböl elnevezésére kitérve Sheinbaum aláhúzta:
az öblöt az egész világ Mexikói-öbölnek fogja hívni a jövőben is.
A kábítószerbandákkal összefüggésben – amelyekről Trump azt mondta, külföldi terrorszervezetnek fogják őket minősíteni – kiemelte: Mexikóvárosnak és Washingtonnak együtt kell működnie az ügyben. Mindannyian küzdeni akarunk a drogkartellek ellen, ez nyilvánvaló. Össze kell hangolnunk erőfeszítéseinket, ők a saját területükön, mi a miénken – jelentette ki.
Arra a kérdésre, amely szerint Mexikó fontolgat-e ellenlépéseket a Trump által bejelentett, a mexikói importra vonatkozó vámokkal kapcsolatban, Sheinbaum csupán annyit felelt: egyszerre egy lépést teszünk.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Luxuscikké válhat a magyarok körében is népszerű sajt? Majdnem félmillió állatot kellett leölni
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják