Közvetlen és előfeltételek nélküli tárgyalásokat javasolt vasárnap hajnalban Ukrajnának Vlagyimir Putyin orosz elnök.
Putyin szerint a megbeszélések már május 15-én megkezdődhetnek Isztambulban, és arra kell irányulniuk, hogy „a konfliktus gyökereinek felszámolásával” helyre lehessen állítani „a hosszú távú, tartós békét".
Kapcsolódó
Azt javasoljuk, hogy Kijev bármilyen előfeltétel nélkül térjen vissza a közvetlen tárgyalásokhoz. Azt ajánljuk a kijevi hatóságoknak, hogy már csütörtökön Isztambulban folytatódjanak a megbeszélések
– tudatta Vlagyimir Putyin, aki egyúttal arra is kitért, hogy a nap folyamán egyeztetni fog Recep Tayyip Erdogan török elnökkel a tárgyalásokról, amelyek reményei szerint tűzszünethez vezethetnek.
„Javaslatunk, ahogy mondani szokás, az asztalon van, és a döntés most az ukrajnai hatóságoké és gazdáié, akiket, úgy tűnik, saját politikai ambícióik vezetnek népeik érdekei helyett” – fogalmazott az orosz államfő.
Putyin felidézte, hogy Oroszország több tűzszünetet is kezdeményezett, beleértve az energialétesítmények elleni csapásokra vonatkozó moratóriumot, a húsvéti tűzszünetet és a Győzelem Napja alkalmából kihirdetett fegyvernyugvást, de szerinte ezeket Ukrajna mind megsértette.
A májusi eleji tűzszünet során szerinte Ukrajna 524 légi, 45 tengeri drónnal, nyugati rakétákkal támadta Oroszországot és ötször indított támadást oroszországi régiók ellen.
Ukrajna szombaton európai partnereivel közösen felszólította Oroszországot, hogy egyezzen bele egy 30 napos, feltételek nélküli tűzszünetbe, vagy kénytelen lesz újabb szankciókkal szembenézni. Putyin szerint ez néhány európai ország ultimátuma, amelyet visszautasított.
Dmitrij Peszkov szerint értelmetlen nyomást gyakorolni Oroszországra. A Kreml szóvivője szerint az európai vezetők nyilatkozatai inkább ellenséges hangvételűek, semmint arra irányulnának, hogy helyreállítsák a kapcsolatrendszert.
Így reagált Trump
Donald Trump amerikai elnök a Truth Social-oldalán úgy reagált Putyin bejelentésére, hogy „ez egy potenciálisan nagyszerű nap lehet Oroszország és Ukrajna számára”.
Gondoljunk bele, mennyi életet menthetünk meg, amikor ez a soha véget nem érő „vérfürdő” remélhetőleg véget ér. Egy teljesen új és sokkal jobb VILÁG lesz. Továbbra is mindkét féllel együtt fogok működni, hogy ez megtörténjen. Az USA ehelyett az újjáépítésre és a kereskedelemre akar koncentrálni. NAGY hét áll előttünk!
– írta az amerikai vezető.
Macron szerint ez nem elég
Első, de nem elégséges mozzanatnak nevezte Emmanuel Macron az orosz elnök javaslatát.
A feltétel nélküli tűzszünetet definíció szerint nem előzik meg tárgyalások
– jelentette ki a francia elnök a lengyelországi Przemyslben, ahol leszállt a vonatról Ukrajnából hazafelé tartva.
Macron szerint Putyin javaslata azt jelenti, hogy az orosz elnök „keresi a megoldás módját, de még mindig az a szándéka, hogy időt nyerjen”.
A francia államfő úgy vélte, hogy Ukrajna számára nem elfogadható, hogy úgy tárgyaljanak, hogy közben Oroszország bombázza az országot.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Rendkívüli fordulat: két bírósághoz is fordul a Fővárosi Törvényszék
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson
Botrány a Vatikán árnyékában: lemosták a „Meloni-angyal” arcát a bazilika freskójáról
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat