Csehországban egyelőre egyetlen száj- és körömfájás esetet sem mutattak ki az ellenőrzések, de tekintettel a súlyos járvány közeli, szlovákiai gócpontjára a cseh hatóságok szigorítják a megelőző védőintézkedéseket - jelentette be Marek Vyborny cseh mezőgazdasági miniszter hétfőn Prágában sajtótájékoztatón, miután telefonon tárgyalt szlovák kollégájával.
A miniszter közlése szerint
Kapcsolódó
Szlovákiából, Magyarországról, Alsó Ausztriából és Burgenlandból hétfő éjféltől tilos lesz egyes állati termékek behozatala. A cseh-osztrák határon a 3,5 tonnás teherkocsik ellenőrzését a Gmünd-Halámky határátkelőre is kiterjesztették.
Várhatóan keddtől ellenőrizni fogják a dél-morvaországi farmokon a tejet, mert a tejben jelenik meg a legkorábban a betegség. Az ellenőrzések minden olyan gazdaságra vonatkoznak, ahol száznál több tehenet tartanak. A szlovák határ mellett fekvő Breclav és Hodonín járásokban az ellenőrzések a kisebb állattartókra is vonatkoznak.
„A célunk az, hogy mihamarabb kimutassuk az esetleges fertőzésgyanús eseteket. A tejben általában három-öt nappal korábban kimutatható a betegség" - indokolta a döntést az agrárminiszter.
A következő napokban a dél-morvaországi régióban ellenőrizni fogják a szabadon élő állatokat is.
A miniszter hangsúlyosan felhívta a dél-morvaországi farmerek figyelmét arra, hogy a közelgő húsvéti ünnepek előtt semmi esetre se hozzanak be Szlovákiából fiatal kecskehúst és bárányhúst, ahogy az eddig a régióban megszokott volt.
„Ez a mai helyzetben súlyos kockázat, hazardírozás lenne" - szögezte le Marek Vyborny.
Az ellenőrzésekbe a következő napokban a cseh hadsereg állategészségügyi munkatársai is bekacsolódnak. Csehország a határon már korábban ellenőrizni és fertőtleníteni kezdte a Szlovákiából és Ausztriából érkező teherkocsikat. A miniszter közölte, hogy ezután ezeket az ellenőrzéseket is megszigorítják, illetve kiterjesztik más határátkelőkre is.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Óriási kedvezményt kapnak a benzinesek, rég volt ilyen akció
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Összerúgják a port a britekkel is az oroszok, nem fogadják el a morális felelősséget