A magyar kormányzat mindig is aktívan részt vett a lakáspiaci folyamatok alakításában, miközben most már az Európai Unióban is alapvető kérdés lett a lakhatás és ezzel összefüggésben a válság. Most a különbözőségek mellett azokat a szempontokat emeljük ki, amelyekben átfedés van az eltérő szemléletmódok mellett is.
Szerző(k): Farkas TiborMíg az ingatlanpiaci boom első hullámában Budapesten volt nagyobb élénkülés a lakáspiacon, az év második felében inkább az agglomerációban erősödött a kereslet – derül ki a zenga.hu ingatlankereső portál adataiból. Budapesten novemberben 1 százalékponttal mérséklődött az éves drágulás üteme, ugyanakkor van három kerület, ahol egy év alatt harmadával emelkedtek a lakásárak.
Szerző(k): Farkas TiborA Magyar Közlönyben megjelent rendelet alapján 2026-tól évi nettó 1 millió forintos, vissza nem térítendő otthontámogatást igényelhetnek a közszférában dolgozók. A Duna House szerint mindez komolyan befolyásolhatja a keresletet, különösen az alsó- és középkategóriás lakások piacán.
Szerző(k): Farkas TiborOktóberben 257,57 milliárd forint összegben kötöttek a magyarok lakáshitel-szerződést. Ekkora még sosem volt a volumen egyetlen hónapban sem, az előző hónaphoz képest 128,66 százalék a növekedés. Természetesen hatalmas szerepe van ebben az Otthon Startnak, a támogatott kölcsön szeptemberi indulását követő igénylésekből ugyanis az ősz második hónapjára lettek szerződések.
Szerző(k): Farkas TiborÚjabb hét, kiemelt beruházássá nyilvánított lakásfejlesztési projekt indul el az Otthon Start Program részeként. Az új fejlesztések is bizonyítják, hogy a program országos hatású, miközben a rozsdaövezetek újjáélesztéséhez járulnak hozzá.
Szerző(k): Farkas TiborErősen indított az Otthon Start az ingatlanpiacon már a bejelentése előtt, és a vevői roham hetek alatt szippantotta fel a támogatott hitelre megvásárolható ingatlanokat. A kínálat ezáltal olyannyira leszűkült és az árak olyan mértékben emelkedtek, hogy egy-két hónap eltelte után már érezhetően visszafogta a keresletet is.
Szerző(k): Farkas TiborA Duna House Cégcsoport havi Tranzakciószám-becslése (DH-TB) és jelzáloghitel-előrejelzése alapján 2025 novemberében országosan 9 503 lakóingatlan cserélt gazdát, a lakáscélú jelzáloghitelek szerződéses összege pedig elérte a 300 milliárd forintot.
Szerző(k): Farkas TiborNovemberben a lakáspiaci aktivitás az év végi lecsendülés jeleit mutatja, de a kereslet és a kínálat dinamikája teljesen eltérő dinamikát tükröz, ami a lakásvásárlók számára jelent előnyt. A kínálati oldalon pedig két számjegyű bővülés következett be a frissen meghirdetett lakóingatlanoknál – derül ki az ingatlan.com novemberi kereslet-kínálati összesítőjéből.
Szerző(k): Farkas Tibor