novák_katalin

02.
14.
12:10
Orbán Viktor megszólalt

Orbán Viktor megszólalt

A kormány dolgozik, írta ki a kormányfő a Facebookra.

Szerző(k): Economx
02.
13.
21:10
Balog Zoltán: Tévedtem, és hibáztam

Balog Zoltán: Tévedtem, és hibáztam

Balog Zoltán egyetértett azzal, hogy K. Endre elnöki kegyelmet kapjon, ugyanakkor elmondása szerint a vonatkozó kérvényt nem ő nyújtotta be, és nem is ő terjesztette fel.

Szerző(k): Sarkadi-Illyés Csaba
02.
13.
14:29
Meghallgatják Balog Zoltánt, a kegyelmi ügyben vitt szerepéről is szót ejt

Meghallgatják Balog Zoltánt, a kegyelmi ügyben vitt szerepéről is szót ejt

A Magyar Református Egyház Zsinati Hivatalának épületébe kedd délelőtt megérkezett Balog Zoltán püspök, egykori miniszter, ahová azért rendelték be, hogy magyarázatot adjon a hatalmas vihart kavart kegyelmi ügyben játszott szerepére.

Szerző(k): Horváth Tibor
02.
13.
10:54
Siratják Novák Katalint az ukránok

Siratják Novák Katalint az ukránok

A köztársasági elnök lemondásával, Ukrajna szinte egyetlen potenciális politikai szövetségesét veszítette el Orbán Viktor csapatában – írja a Közép-európai Stratégiai Intézet igazgatója. Szerinte innentől csak romlani fognak az ukrán-magyar kapcsolatok.

Szerző(k): Hegedűs Szabolcs
02.
13.
08:33
Jogi probléma adódott Novák Katalin lemondásával kapcsolatban

Jogi probléma adódott Novák Katalin lemondásával kapcsolatban

Novák Katalin lemondása alkotmányellenes, pontosabban, a lemondás országgyűlési elfogadó nyilatkozathoz kötése – írta Karsai Dániel alkotmányjogász a Facebook-oldalán.

Szerző(k): Economx
02.
13.
07:17
Balog Zoltán ma megszólal

Balog Zoltán ma megszólal

A református püspök körlevelet küldött a lelkipásztor és presbiter testvéreinek a kegyelmi ügyről.

Szerző(k): T. E.
02.
13.
06:46
Orbán Viktor sajtófőnöke: hírlapi kacsa a Balog Zoltánnal kapcsolatos baloldali híresztelés

Orbán Viktor sajtófőnöke: hírlapi kacsa a Balog Zoltánnal kapcsolatos baloldali híresztelés

A kormány és a miniszterelnök nem avatkozik bele az egyházak ügyeibe, tiszteletben tartja az autonómiájukat – közölte Havasi Bertalan.

Szerző(k): Economx
02.
12.
18:50
Le Monde: teljes a férfiuralom Novák és Varga távozása után

Le Monde: teljes a férfiuralom Novák és Varga távozása után

A Magyarországon bejelentett hivatali lemondásokra reagálva a német nyelvterületeken úgy értékelnek, hogy Orbán Viktor elégedett lehet Novák Katalin döntésével, aki a kormánnyal szembeni állásfoglalásaival vívhatta ki a miniszterelnök nemtetszését. Az európai sajtó érdeklődéssel várja, hogy ki lesz a Fidesz új EP-listavezetője.

Szerző(k): Thurzó Katalin
02.
12.
14:10
A svédek remélik, hogy Novák Katalin lemondása nem késlelteti a NATO-csatlakozásukat

A svédek remélik, hogy Novák Katalin lemondása nem késlelteti a NATO-csatlakozásukat

Az SVT Nyheter szerint a köztársasági elnök távozása nem befolyásolja majd, hogy a magyar parlament hogyan szavaz a kérdésben.

Szerző(k): Economx