A Magyar Református Egyház Zsinati Hivatalának épületébe kedd délelőtt megérkezett Balog Zoltán református püspök, egykori miniszter, ahová azért rendelték be, hogy magyarázatot adjon a hatalmas vihart kavart kegyelmi ügyben játszott szerepére. A meghallgatást követően a püspök nyilatkozatot tesz közzé.
Az esemény a Magyar Református Egyház Zsinati Hivatalának Abonyi utcai épületében lesz, itt kell válaszolnia a kegyelmi ügyben játszott szerepére irányuló kérdésekre Balognak. A református püspök, volt miniszter megérkezésekor nem válaszolt az újságíróknak, korábban azt ígérte, nyilatkozatot tesz majd közzé a meghallgatás után. A püspökök még 11 órakor is érkeztek a helyszínre, de ők sem álltak szóba az újságíróval. A meghallgatás nem sokkal 12 óra után kezdődött – írja az Index.
A püspök egyelőre tagadja érintettségét
A egyház Alkotmánytörvénye így ír az esperes-főgondnoki értekezletről: „az egyházkerület elnöksége az egyházkerület életét érintő időszerű kérdések megtárgyalására az egyházkerület főjegyzőit, espereseit és egyházmegyei főgondnokait a szükséghez képest értekezletre hívhatja össze. Az esperes-főgondnoki értekezlet az egyházkerület elnöksége mellett tanácsadó jelleggel működik.” Az esperes a lelki, tanítói, pásztori feladatokkal, míg az egyházmegyei gondnok a gazdasági és üzemeltetési feladatokkal foglalkozik.
A híradások szerint Balog Zoltán lobbizhatott azért Novák Katalin köztársasági elnöknél, hogy kegyelmet kapjon K. Endre, a bicskei gyermekotthon börtönbüntetésre ítélt volt igazgatóhelyettese. A beszámolók szerint Balog régről ismerte K. Endrét, és emiatt fordult az államfőhöz, akinek korábban mentora és főnöke volt. A püspök egy körlevélben tagadta, hogy szerepe lett volna a kérvény felterjesztésében.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Bejelentette a köztársasági elnök, márciusban tartják a parlamenti választásokat
Útra keltek a fuvarozók: elesett a pálya a több ezresre bővülő tüntetés miatt, Lázár tárcája továbbra is értetlenül áll
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Végre: óriási mennyiségre szerződhet a Mol a horvát Janaffal
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
A fél ország újratervezett, irdatlan mennyiségben mozdultak meg állampapírpénzek