Jutalmat oszt szét Lázár János a MÁV-nál dolgozók között, miután 2000 ember vett részt a múlt heti vihar okozta károk helyreállításában.
Szerző(k): EconomxSorra érkeznek az új CAF villamosok Budapestre, de megfelelő pályák, kocsiszínek, peronok és áramellátás híján a többmilliárdos járművek alig tudnak munkába állni.
Szerző(k): T. E.Az Európai Unió várhatóan még az idén javaslatot nyújt be olyan jogszabályra, ami kötelezné a nemzetközi vasúti társaságokat az utasok átfoglalási és visszatérítési jogának garantálására.
Szerző(k): Benkó EszterA nemzetgazdasági miniszter bejelentése szerint a Liszt Ferenc repülőteret összekötik kötött pályán a Nyugati pályaudvarral, illetve létrehoznak egy cargo repteret is a fővárosban.
Szerző(k): Vermes ÁdámLázár János legutóbb egy szentendrei fórumon jelentette be, hogy 500 milliárd forintból megépül az M100-as gyorsforgalmi út, amely 32 kilométer hosszan köti majd össze az M1-est Esztergommal. Jövőre indulhat az útépítés közbeszerzése, erről tájékoztatta az Economxot a szaktárca.
Szerző(k): Vígh GáborTovábbra is túlsúlyban vannak itthon az alacsony hozzáadott értékű összeszerelő beruházások, ám a tudásalapú gazdaság felé történő elmozdulás, ha lassan is, de tapasztalható – összegezték az Economxnak az MBH Elemzési Centrum szakértői.
Szerző(k): Hegedűs SzabolcsA projekt lehetővé teszi a tucatnyi helyszín polgári, valamint katonai használatát is.
Szerző(k): Kiffer AnnaÁllandó lakosainak száma ugyan nem éri el az ötezret, ezzel a Dunántúl legkisebb városa, mégis világhírnévre tett szert a gyógyfürdőjéről ismert település. Hévíz hatalmas terveket szövöget, aminek megvalósítására most van is komoly esély a közeli reptér fejlesztésének köszönhetően.
Szerző(k): G. É.