Az M0-ás körgyűrű kelet felől jelenleg Budakalásznál ér véget. Ha ezt összekötnék Piliscsaba térségével, ami légvonalban 12-15 kilométert jelent, akkor teljessé válhatna a körgyűrű Budapest körül.
A pomázi polgármesternek Lázár János építési és közlekedési miniszter a napokban megerősítette, hogy „a mi életünkben nem folytatódik" az M0-s meghosszabbítása Észak-Budán.
„Amikor bent jártunk miniszter úrnál, rákérdeztem nála az M0-ásra, hogy körülbelül lőjük be, mikor lesz belőle valami. Azt az információt adta, hogy az már nem a mi életünkben fog megvalósulni”
– elevenítette fel Leidinger István az Index Kibeszélő című műsorában. A polgármester mindehhez fanyar megjegyzést fűzött, mondván:
„ez azt jelenti, hogy az elkövetkező 40-50 évben olyan problémánk nem lesz, hogy az M0-ás építése miatt mondjuk forgalomkorlátozást vezetnének be."
Ez az északi, a 10-11. számú főutak közti szakasz azonban nehéz domborzati viszonyok között, a Budai Tájvédelmi Körzeten keresztül vezetne, viadukttal és alagúttal tarkítva. Így kérdéses, hogy még ha forrás lenne is rá valamikor, egyáltalán elkészül-e valaha.
Halasztás és áttervezés
„A jelenlegi gazdasági helyzetben az egyes közútfejlesztési beruházások felfüggesztése, újratervezése, vagy elhalasztása elengedhetetlen feladattá vált.”
A háború okozta gazdasági helyzet, valamint a Magyarországnak járó európai uniós források jogtalan visszatartása miatt számos beruházás áttervezésére, átütemezésére kell reagálnia a költségvetésnek, amely a beruházok, fejlesztések széles körét érinti.
„Az M0 autóút előkészítésének folytatása, figyelemmel a domborzati viszonyok okán szükséges műszaki megoldások költségvonzataira is, jelenleg nem tud megvalósulni”
– adott tájékoztatást az Economx érdeklődésére az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) sajtóosztálya. Lapunk kérdéseire írt válaszukban megerősítették, hogy a szaktárca továbbra is elkötelezett, hogy Budapest nyugati agglomerációjának közlekedési rendszerét fejlessze. Ennek érdekében született döntés az M10, valamint az M100 beruházások folytatásáról.
Közbeszerzés jövőre
Lázár János idén május közepén, egy szentendrei fórumon jelentette be, hogy megépül az M100-as gyorsforgalmi út, amely 32,3 kilométer hosszan köti majd össze az M1-est Esztergommal, amelyhez tíz alagút, 26 híd, 4 külön szintű csomópont, zajárnyékoló falak és dombok épülnének. Az M100-as beruházás jelenlegi becsült költsége 500 milliárd forint.
Lázár János egyébként egy tavaly augusztusi Facebook-posztjában már bejelentette, hogy hamarosan megkezdődhet az M100-as autóút építése, akkor a projekt közbeszerzésének kiírását még a 2025-ös évre prognosztizálta a Totalcar írása alapján.
Az ÉKM-nek a lapunkhoz írt friss tájékoztatása szerint
„az M100 gyorsforgalmi út tekintetében már az építési engedélyek is rendelkezésre állnak. A részletes kiviteli tervek elkészítésére, valamint a kivitelezési feladatokra együttesen irányuló közbeszerzési eljárás megindítása és lefolytatása a jövő évre tervezett. A 3 részre szakaszolható tervezési és kivitelezési munkák átfutási ideje 40-84 hónap közötti, az adott műszaki tartalomtól függően”.
A zsákként elnyújtott körgyűrű az M10-es gyorsforgalmi úttal válna teljessé, amely az M0 és M100-ast kötné össze Budapest és Kesztölc között.
M10: négy év tervezés, azután döntenek
A szaktárca lapunknak adott válaszában hangsúlyozta, hogy az M10 gyorsforgalmi út már környezetvédelmi engedéllyel rendelkezik.
„A további, kiviteli terv szintig tartó előkészítési feladatokra vonatkozó közbeszerzési eljárás megindítása, majd a tényleges tervezési munkák megkezdése a jövő évre tervezett. Ezen, mintegy 4 év átfutási idejű tervezési feladatokat követően születhet döntés a megvalósításról”
– fűzték hozzá válaszukban.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Nem adták oda a defibrillátort egy életmentéshez a Határ úti metrómegállónál
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
A Závecz pontos számokkal jött elő, ennyivel nőtt a Fidesz tábora
Néptáncosok haláláért kell felelnie a bedrogozott sofőrnek
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen