Kiállították a cégvezetők a rossz bizonyítványt a német szövetségi kormány gazdaságpolitikájáról, amely oda vezetett, hogy Európa legjelentősebb nyugati országa tovább rontotta pozícióját a világ versenyképességi rangsorában. Nő az esély az előrehozott választásokra.
Szerző(k): Thurzó KatalinJó eséllyel indulhat a francia szélsőjobboldali párt, a Nemzeti Tömörülés elnöke, a 28 éves Jordan Bardella a miniszterelnöki tisztségért. Emmanuel Macron francia államfőnek azonban végső soron a 2027-es elnökválasztásra készülve akár előnye is származhat abból, ha a szélsőjobboldal alakíthat idén nyáron kormányt – mutatott rá az Economxnak nyilatkozó szakértő.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennA nyugatbarát szerb ellenzék december 29-re egynapos autópálya lezárást helyezett kilátásba, amely ígéretük szerint másnap nagyszabású tüntetésként folytatódik Belgrádban.
Szerző(k): EconomxA lengyel közmédia koppant: állami finanszírozás nélkül maradtak. Az Audi pedig úgy döntött, nem lövi magát lábon az elektromos autók túlzott erőltetésével. Ezek voltak a hét legfontosabb külgazdasági és külpolitikai eseményei.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennAleksandar Vucic bejelentette, a belgrádi önkormányzati választást is behúzták.
Szerző(k): EconomxBefejeződött az előrehozott parlamenti, tartományi, illetve önkormányzati választás Szerbiában, vasárnap 20 órakor bezártak a szavazóhelyiségek. A részvételi arány 18 óráig 51,93 százalékos volt.
Szerző(k): EconomxJavier Milei argentin elnök egy radikális gazdasági intézkedéscsomaggal megkezdte ígéretei átültetését a gyakorlatba. A szerbek ismét szavaztak, az uniós tagállamok vezetői pedig jóváhagytak egy újabb szankciócsomagot Oroszországgal szemben. Ahogy arról is megállapodás született a csúcstalálkozón, hogy Ukrajnával és Moldovával is megkezdődhetnek a csatlakozási tárgyalások. Ezek voltak a hét legfontosabb külgazdasági és külpolitikai eseményei.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennLegitimációs és időnyerési szándék olvasható ki a szakértő szerint abból, hogy a szerb kormánypárt meghajolt az ellenzéki követelés előtt, és kiírták az újabb előrehozott választásokat. A kampánnyal húzhatják az időt, addig hanyagolható az uniós sürgetés is a koszovói kérdés rendezésére. Később pedig arra használhatják a voksolási eredményt, hogy a korábbi politikájuk támogatottságát igazolják.
Szerző(k): Csernik-Varga Adrienn