A Szerbia az erőszak ellen nevű mozgalom aktivistái szerdán a belgrádi egyetem filozófiai kara előtt gyűltek össze, amely a szerbiai diáktüntetések hagyományos helyszíne. Itt az egybegyűltek arra szólították fel a hatóságokat, hogy hozzák nyilvánosságra a december 17-én tartott választások választói névsorát.
Az egyik diáktüntető, Ivan Bjelic megafonon keresztül azt jelentette be, hogy az autópálya blokádok december 29-én délben kezdődnek és 24 órán át tartanak. Az akció később ellenzéki tüntetéssé válik Belgrád központjában.
Napok óta tart a felháborodás Belgrádban
Több ezren tiltakoztak vasárnap Belgrádban a december 17-i választások megismétlését követelve: a tömeg be akart törni a városi közgyűlés épületébe is, ezért a rendőrség könnygázt vetett be.
Az ellenzék hat napja tiltakozik, mert meggyőződésük, hogy számtalan csalás és visszaélés történt a szerbiai előrehozott parlamenti és önkormányzati választásokon.
A hivatalos előzetes eredmények szerint Belgrádban az önkormányzati választáson a Szerbia nem állhat meg nevű lista a voksok 39,35 százalékát, míg a Szerbia az erőszak ellen lista a 34,26 százalékát kapta. A mérleg nyelve egy pártfüggetlen civilekből alakult csoport lehetne, ám a Mi - A nép egy hangja listavezetője közölte, nem kívánja egyik oldalt sem támogatni, és úgy vélte, az egész választási folyamatot meg kellene ismételni Belgrádban.
A Szerb Haladó Párt tagadja, hogy bármilyen választási csalás vagy szavazatlopás történt volna.
Putyinék is idegesek a szerbiai tüntetések miatt, újabb Majdanról beszélnek
Egy hete tiltakoznak a választás eredményei miatt, amelyet az ellenzék szerint elcsaltak. Közben Aleksandar Vucic államfő arról beszélt, hogy mindenkit megtalálnak, aki részt vesz a zavargásokban. Bővebben --->Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
Az MNB elnökei
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)