Június 30-án hatályba lép az új reklámetikai kódex, számos fontos újítással bír majd, az egyik vadonatúj szakasza: a „Reklámozás influenszerrel”. Helyretették, hogy miképp kell értelmezni az influenszereket és a velük történő üzleti együttműködéseket.
Szerző(k): Drávucz PéterA Fővárosi Közgyűlés nem szavazta meg a NER közeli vállalkozó pályázatát, a Fidesz azonban tett róla, hogy még nyerjenek pár évet a veszélyhelyzetre hivatkozva.
Szerző(k): Horváth BalázsEgy évközi előrejelzés szerint 3,3 százalékkal bővülhet az idén a globális reklámpiac, a tavalyi 7,9 százalékos bővülés után, a reklámköltések értéke elérheti a 728 milliárd dollárt.
Szerző(k): EconomxA hosszabb reklámok a már jól megszokott két rövidebb hirdetés helyett jelennek majd meg. A vállalat a videók szüneteltetésekor is megjeleníti majd a hirdetéseket.
Szerző(k): Horváth BalázsA tartalomgyártók a videómegosztót márkaépítési lehetőségként fogták fel, de időnként sajnálkoztak, hogy a platformon nincs lehetőségük közvetlenül bevételt generálni. Most ez megváltozik.
Szerző(k): Horváth BalázsRendhagyó kutatás mérte fel, hogy a közösségi platformokon, a kommentekben mennyire fogékonyak az olvasók, egyben vásárlók a nagyvállalatok akcióira, ügyeire.
Szerző(k): Varga CsengeA Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 25 millió forint bírságot szabott ki a keleti szőnyegeket árusító Szőnyeg galéria Kft.-re, mert megtévesztette a fogyasztókat a csaknem 2 évig tartó végkiárusítás hirdetésével.
Szerző(k): Varga CsengeAz elmúlt nyolc év gazdasági, társadalmi, kereskedelmi változásai, szakmai elvárásai miatt 2015 után ismét szükségessé vált a reklámetikai kódex átfogó megújítása – mondta el a Napi.hu-nak a Magyar Reklámszövetség főtitkára.
Szerző(k): Drávucz Péter