A megújított Magyar Reklámetikai Kódex változat 2023. június 30-i hatállyal váltja a 2015-től érvényes változatot és a szakma 24 legnagyobb szövetsége, testülete tekinti majd magára kötelezőnek.

A jelenleginél komolyabb védelmet kapnakgyermek- és fiatalkorúak, teljes körű átdolgozáson esett át a környezetvédelemmel kapcsolatos reklám, illetve kerülni kell a testképet digitális módon torzító manipulációkat.

A „Reklámozás influenszerrel” pedig vadonatúj szakaszként került be a kódexbe a szakmai gyakorlatokból és tapasztalatokból táplálkozva és a Gazdasági Versenyhivatal korábban kiadott ajánlásainak tájékoztatóinak tartalmára támaszkodva.

A jogalkalmazói és a reklámszakmai kihívást az jelentette az elmúlt években, hogy miképp kell értelmezni az influenszereket és a velük történő üzleti együttműködéseket. Ugyanúgy, mint más hirdetési felületvásárlást vagy nem teljesen ugyanúgy?

Másképp kell kezelni

A kialakult gyakorlat alapján egyértelműen látszik, az utóbbi valósult meg, tehát másképp kell kezelni, mint más médiavásárlást. De bármennyire meglepő, bár az influencerek egyértelműen megjelentek, új jogszabály mégsem született, és hatályban lévő más jogszabályt sem módosítottak.

Előrelépés mégis történt, a Gazdasági Versenyhivatal rendszeresen adott tájékoztatókat, amelyek tanulságát, következtetéseit fel is használták a most júniusban érvénybe lépő új reklámetikai kódex vonatkozó fejezete készítése során.

Nem jogszabály, de kötelező az aláírók számára

Az új kódex nem jogszabály, a célja viszont egyértelmű, a Magyarországon reklámtevékenységet folytatók szakmai-etikai normagyűjteményeként szolgáljon, és alkalmazásával megvalósuljon a szakmai önszabályozás.

Ez azt jelenti, hogy a kódexet aláíró szervezetek és mindenki, aki rendelkezéseknek önként aláveti magát, köteles lesz betartani. Plusz elvárások azonban nem lesznek azokkal a piaci szereplőkkel szemben, akik elfogadják a kódex tartalmát.

A másik fontos tudnivaló: mivel a kódex nem jogszabály, tulajdonképpen nincs olyan paragrafus, amelyik meghatározná az influenszer fogalmát. Ezért ez a marketingszakma feladata lett.

Alkoholreklám esetén szigorúbbak

Nagyon jó példa a kódex következő mondata, miszerint „az alkoholtartalmú ital és az alkoholtartalmú ital márkanevét viselő alkoholmentes ital reklámja esetén, a médiaválasztás során biztosítani kell, hogy az adott médium – beleértve a közösségi médiát is –, vagy rádiós és televíziós műsorszolgáltatás esetén az adott műsorszám közönségének több mint 70 százaléka észszerűen várhatóan 18 éves, vagy annál idősebb legyen.

Nem reklámozható az alkoholtartalmú ital és az alkoholtartalmú ital márkanevét viselő alkoholmentes ital olyan médiumban - beleértve a közösségi médiát is – vagy eseményen, vagy rádiós és televíziós műsorszolgáltatás esetén közvetlenül az olyan műsorszám előtt, alatt vagy után, amely közönségének legalább 30 százaléka előre ismerten, vagy észszerűen várhatóan gyermek-és fiatalkorú.

Ilyen számszerűsített előírást nem tartalmaz jogszabály Magyarországon.