Miközben a nyugdíjasok szenvedték el az elmúlt évek legnagyobb veszteségeit, továbbra is ők adják a kormánypárt egyik legstabilabb ...
Megtartotta idei első kamatdöntő ülését a Federal Reserve.
Kamatdöntő ülést tartott a Magyar Nemzeti Bank. Maradtak izgalmak a délután hátralévő részére is.
A magyar online árfigyelő rendszer mintájára lépne fel az élelmiszerdrágulással szemben Ausztria. Az Economx körképe alapján az eset nem egyedi, a Gazdasági Versenyhivatal által üzemeltetett árösszehasonlító platform volt a példa Szlovákia előtt is, de a hazai megoldást immár több Európán kívüli országban, így Azerbajdzsánban és Üzbegisztánban is adaptálnák. A Nemzetgazdasági Minisztériumhoz köthető szakpolitikai intézkedések, úgymint az árstop és az árréscsökkentés is egyre több helyen köszönnek vissza – nem véletlenül, az élelmiszerdrágulás globális kihívást jelent, és a probléma várhatóan nem szűnik meg egyik napról a másikra.
Szerző(k): Gyöngyösi BalázsBár az infláció 2025 őszére lassult az EU-ban, az európai háztartások jelentős része továbbra is erős megélhetési nyomás alatt él. A Eurofound friss felmérése szerint a tavalyi évben a legalacsonyabb jövedelműek 61 százaléka küzdött azzal, hogy kijöjjön a pénzéből, miközben a lakhatási bizonytalanság különösen a bérlőket sújtja. Eközben egyre inkább eluralkodik a pesszimizmus, tartósan alacsony a mentális jóllét, és több mint minden második válaszadó depressziós kockázatba sorolható.
Szerző(k): Vermes ÁdámA Prémium Magyar Állampapírok kamata az infláció csökkenése miatt jelentősen visszaesett, ami sok befektetőt lépéskényszerbe hozott. Bár nagy volt a visszaváltások hulláma, a lakossági állampapírok állománya összességében stabil maradt.
Szerző(k): EconomxAlexander Stubb finn miniszterelnök Davosban kegyetlen ítéletet mondott az oroszokról.
Szerző(k): Z. B.