Annyit tudni, hogy Budapesten október 1-től az alapellátási ügyeletet 15 helyszínen 28 felnőtt- és 3 gyermekellátó helyen, továbbá 14 mobil ügyeleti egységgel biztosítják. Az új rendszert és az abban hangsúlyos feladatot kapó háziorvosok alkalmazásának módját kritikával illette a MOK.
Az orvosi kamara titkára, Keczéry Attila a napokban rámutatott, hogy több kerület háziorvosa nem kapott „behívót", szerződéstervezetet a mentőszolgálattól, ám az OMSZ ezt az állítást visszautasította, szerintük valamennyi háziorvos kapott megkeresést, továbbá részletes tájékoztatást a teendőiről – írta meg a Népszava, amely újra megkereste Keczéry Attilát, aki közölte: Zuglóba kedd délután érkeztek meg a „behívók.” Vagyis egy nappal azután, hogy az OMSZ azt állította, már mindenki megkapta azt.
Az OMSZ és a MOK a már munkára jelentkezett orvosok számát is másként látja.
Az új ügyeletet bemutató szeptember 13-i kormányzati sajtótájékoztatón elhangzott, hogy addig 261 háziorvos jelentkezett. Holott a MOK titkára szerint az új rendszer zavartalan működtetéséhez minimálisan 675 felnőttet ellátó és 135 gyermekorvosra volna szükség.
Az Országos Mentőszolgálat közleményében azt írta, hogy az ügyeleti rendszerhez csatlakozó orvosok száma napról napra nő, szeptember 20-án már 339-en jelentkeztek be. Az OMSZ állítja: így „az ügyeleti sorok kiállíthatók, de azt nem tették hozzá, mennyi orvosra lenne szükség ideális esetben. Azt nem vitatta, hogy a jelenleginél többre.
Vitás pont a háziorvosok munkarendje is.
A MOK titkára szerint lehet olyan eset, amikor napi 14 órát kellene dolgoznia egy-egy ügyeletet is vállaló orvosnak. Ez következhet Takács Péter egészségügyi államtitkár egyik kijelentéséből, miszerint az új rendszerben minden háziorvos a saját területéért lesz felelős. Keczéry Attila szerint ez azt jelenti: aki megtartja az eddigi esti rendeléseit is, azokon a napokon 12 órán át az ő feladata az alapellátás biztosítása. Ha valaki délután 4-től este 8-ig rendel, akkor reggel 8 és 16 óra között is övé az ellátási kötelezettség, hiszen az egységes ügyeleti rendszer csak délután 16 órától indul. A fővárosban sok orvos este nyolcig rendel.
Az OMSZ szerint azonban nem kell aggódniuk a doktoroknak.
Szerintük az új ügyeleti rendszer egyáltalán nem változtatja meg a háziorvos felelősségi körét és munkaidejét. A háziorvos a havonta egy vagy két alkalommal teljesítendő ügyeletének napját az egyéb elfoglaltságaira figyelemmel maga választhatja meg úgy, hogy az a délutáni rendelési idejét sem befolyásolja.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!