Keczéry Attila, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) titkára, Zuglóban praktizáló háziorvos az új rendszerről azt mondta:
Budapesten reggel nyolctól este nyolcig működnek a rendelések, azok között vannak „lefedetlen” időszakok, azaz nem elérhető a háziorvos. Eddig ezeket a szüneteket az alapellátás mellett Budapesten állandóan működő 24 órás ügyeleti szolgálatok látták el, amelyek a váltással megszűnnek.
Az új rendszerben minden háziorvos a saját területéért lesz felelős: aki megtartja az eddigi esti rendeléseit is, azokon a napon 12 órán át felel a területén élők ellátásáért.
Keczéry Attila szerint
elfogadhatatlan, hogy minden kéthetes időszak 10 munkanapjából ötször 12 órát, egy alkalommal, amikor ügyeletet is ellátnak 14 órát dolgozzanak egyhuzamban a fővárosi háziorvosok az előírt nyolc óra helyett.
Mint mondta, az egészségügyi kormányzat elvetette a kamara által javasolt megoldást, pedig
a MOK javaslata megoldotta volna az „ellátás nélküli üres órák” problémáját
– monda Keczéry Attila a Népszavának.
A lap emlékeztet, hogy Csató Gábor, az OMSZ főigazgatója valamint Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár az új fővárosi ügyeletről azt mondták, hogy az szervezettebb, magasabb színvonalú, a korábbiaknál jóval biztonságosabb lesz. Nem kell félni az új rendszertől - húzták alá.
Október 1-től is, ha kisebb baj van, az 1830-as telefonszámot, ha nagyobb akkor pedig a 112-es segélyhívót kell tárcsázni.
A telefonvonal másik végén képzett szakember kérdezi ki és osztályozza a hívó panaszait: ha szükséges, ügyeleti pontra irányítja a pácienst, ha kell egy mobil ügyeletest küldenek hozzá, a súlyosabb esetekben riasztják a mentőt.
- 15 helyszínen 28 felnőtt-, továbbá 3 gyermekellátó helyen várják a pácienseket.
- Emellett 14 mobil ügyeleti egységgel biztosítják, hogy szükség esetén a segítségre szoruló az otthonában kaphasson ellátást.
- Ezen felül két 24 órás, éjjel-nappali ügyeleti pont is lesz, az egyik a kilencedik, a másik a második kerületben.
- Az alapellátási ügyeletek kórházak közelében, illetve azok sürgősségi fogadóhelyei mellett lesznek.
- A rendelkezésre álló információik szerint a 18 fővárosi ügyeleti pontból 4 felnőtt, és 2 gyermekellátási pontot telepítenek kórház, illetve sürgősségi fogadóhelyek mellé.
Reagált az OMSZ
Az Országos Mentőszolgálat kommunikációs vezetője, Györfi Pál levélben reagált, mely szerint Keczéry Attila valótlant állított.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Elítéltek Schobert Norbertet, csak most jönnek a százmilliós kártérítési perek

Indul az összeírás, bármikor kopogtathatnak

Legyen résen, kiterjeszti csápjait az adóhivatal
Leó pápa olyat tett, amire még Ferenc pápa sem volt képes

Lemondott az amerikai nagykövet, mert nem bírta nézni, hogy Trump az oroszokat támogatja

Egy felfedezésre váró európai csoda: ilyen a helyi Kalifornia

Annyira kínos lett Elon Musk, hogy minden Teslát eladott az építőipari óriás

Elfogyott Németország ereje, ténylegesen leszámolnak a merkeli örökséggel

Ennyi volt: kivonul Magyarországról a légitársaság
